Rabszolgaként dolgoztatta és nemi erőszakra kényszerítette munkásait egy férfi Nógrádban

bűnügy
2021 szeptember 27., 07:04

A Nógrád Megyei Főügyészség emberkereskedelem és más súlyos bűncselekmények miatt emelt vádat egy 22 éves salgótarjáni férfival szemben, aki embertelen körülmények között tartott fogva és dolgoztatott munkásokat.

photo_camera Fotó: Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

2018 és 2020 között ház körüli és építőipari munkákra hívott kiszolgáltatott helyzetű embereket dorogházi birtokára, azt ígérve nekik, hogy fizetést, szállást és ételt kapnak cserébe. Az ügyészség közleménye szerint nemcsak toborozta az embereket, de volt, hogy 70 ezer forintért vásárolt meg valakitől egy gondnokság alatt álló férfit, akit szintén dolgoztatott.

Az embereket a nyári konyhában, illetve egy udvaron álló, működésképtelen autóban szállásolta el, ételt alig kaptak, és a házban található fürdőszobát és vécét sem használhatták. A birtokot csak a vádlott engedélyével hagyhatták el, és ha ezt valaki megszegte, annak a férfi hátrakötözte a kezét, és lánccal kikötötte.

Az ügyészség a közleményében úgy fogalmaz, hogy „amikor a vádlott tudatmódosító szerek hatása alatt nem tudott aludni, az egyik sértettet felébresztette, és arra kényszerítette, hogy vele éjszakázzon”, illetve egy nőt arra is rávett, hogy nála éljen. A vádlott a közlemény szerint több dolgozóját is arra kényszerítette, hogy erőszakolják meg ezt a nőt.

A férfi ezeken túl a nála dolgoztatott emberek nevére autókat vásárolt, hogy ne kelljen fizetnie tulajdonszerzési illetéket.

Az emberek egy része végül meg tudott szökni, a férfi ellen ezek után indult eljárás. A Nógrád Megyei Főügyészség emberkereskedelemmel, nemi erkölcs elleni bűncselekményekkel, személyi szabadság megsértésével és közokirat-hamisítással vádolja.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.