Orbán a melegeket hibáztatja azért, hogy nem utalja az EU a helyreállítási pénzeket

POLITIKA
2021 október 08., 07:17
comments 15

Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban indította a napját, ahol bejelentette:

Ősz van!

Mivel ilyenkor a koronavírus jobban terjed, a miniszterelnök is arra jutott, hogy felveszi a harmadik oltást, és mindenkinek ugyanezt tanácsolja. „Én is fel fogom venni a jövő héten, úgy érzem, hogy eljött az ideje. Bár nem vagyok félős típus, de most valahogy úgy érzem, hogy szükségem van erre a harmadik oltásra. Fel is fogom venni, és mindenkinek azt tanácsolom, hogy kövesse a példámat.” Orbán augusztusban még inkább csak az időseknek ajánlotta a harmadik oltást, magáról azt mondta, hogy „nem is vagyok még talán annyira idős, hogy aggódnom kelljen”.

photo_camera Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher/MTI/MTVA

A tanároknak kevesebbet emelnek

Az őszön kívül béremeléseket is bejelentett a választási évre: 2022. január 1-jétől 21 százalékkal emelik az ápolónők bérét, a bölcsődei dolgozókét, a szociális szférában dolgozókét és a kultúrában dolgozókét pedig 20 százalékkal. Valamint még tárgyalnak arról, hogy a 13. havi nyugdíj egészét vissza tudják adni. „Ennek a feltételei most még nincsenek meg, de ha jól csináljuk a dolgunkat a következő 3-4 hónapban, és mindenki jól teszi a dolgát az országban, akkor ez lehetségessé válik” - tette hozzá.

A tanárok és az önkormányzati dolgozók béremeléséről azt mondta, hogy minden a gazdaság teljesítményétől függ, mert szerinte hitelből nem lehet bért emelni. Elmondta, hogy igazuk van a béremelést követelő pedagógusoknak, Orbán úgy látja, hogy a következő évben egy 10 százalékos bérrendezés lesz náluk lehetséges, majd 2023 januárjában egy nagyobb emelésre is sor kerülhet. A két nagy pedagógus-szakszervezet nemrég alakított közös sztrájkbizottságot, hogy azonnali béremelést és az oktatásban dolgozók munkaterheinek csökkentését követeljék. Orbán most azt ígéri, hogy a kormány tárgyalni fog a sztrájkra készülő tanárokkal.

Könnyen beszakadhat a vékony jég a gazdaság alatt

Orbán szerint veszélyes arról beszélni, hogy a magyar gazdaság jó állapotban van, mivel a magas államadósság miatt, „amin a magyar gazdaság áll, az egy vékony jég”. Elmondta, hogy a világjárvány előtt azt hitte, hogy sikerült levinni az államadósságot 50 százalék közelébe, de beütött a pandémia, és pénzt kellett felvenniük, ezért megint 75-80 százalék között mozog. „Amikor egy országnak van 75-80 százaléknyi államadóssága, akkor lehet, hogy a gazdaság jól teljesít, de a jég a talpa alatt vékony. Tehát itt nagyon észnél kell lenni, itt egy elhibázott gazdaságpolitikai döntés, egy rossz ütemezés beszakítja alattunk a jeget.”

Furcsa életmódok

Orbán Viktor az „LMBTQ-lobbit” okolja azért, hogy az ország még nem kapta meg az uniós helyreállítási pénzeket. Egyébként amikor ez a vita júliusban elkezdődött, akkor az Európai Bizottság azért nem hagyta jóvá a magyar kormány a 2511 milliárd forintos támogatási programról szóló tervét, mert további korrupció elleni intézkedéseket és a pénzek szabályos felhasználását garantáló lépéseket várt volna el. Didier Reynders igazságügyi biztos ki is mondta, hogy az Európai Bizottság mindaddig nem fogja jóváhagyni a magyar nemzeti helyreállítási tervet, amíg az Orbán-kormány nem hajt végre igazságügyi reformot és ad megfelelő garanciákat arra, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal által feltárt korrupciós ügyeket megfelelően ki is vizsgálják a nemzeti hatóságok. De a magyar miniszterelnök ehelyett most inkább erről beszélt:

Miért nem adják nekünk oda? Hát emiatt az LMBTQ-lobbi miatt.

Az Európai Unió azt mondja, hogy akkor adja oda Magyarországnak a pénzt, ha beengedjük az iskolába az LMBTQ, ez a nem hagyományos... nem tudom, hogy kell, nem akarok senkit megbántani. Tehát akik nem úgy élnek, mint mi, ahol nem lány szeret fiút és fiú lányt, hanem összevissza.

Tehát ennek a világnak a szószólóit ha nem engedjük be az iskolába, a gyerekeink közé, akkor nem fogják ideadni a pénzt. De kérdem én: mi köze van ennek a gazdasághoz? AZ unió visszaél a hatalmával, túlterjeszkedik azokon a jogkörökön, amelyek őt megilletik. Nem csoda, hogy egyre nő velük szemben az ellenállás szinte minden országban.

Szerencsére a magyar gazdaság jól teljesít, és olyan áron nem akarjuk elfogadni tőlük a pénzt, hogy átengedjük a gyerekeink nevelését mindenfajta furcsa életmódokat népszerűsítő LMBTQ-aktivistáknak, erről szó sem lehet.

És a végén ezt a pénzt meg is fogjuk kapni, mert ez jár nekünk, csak ez a vita sajnos időben egy csúszást eredményez. Ezért a forrásokat máshonnan kell elővenni. Miután a magyar gazdaságnak működnie kell, ahhoz nem járulhattunk hozzá, hogy a magyar gazdaságba ne menjen be az a pénz, ami bemegy a több országba, mert akkor lemaradunk a versenyben. Csak nekik az uniós költségvetésből érkezett a pénz, nekünk magunknak kellett előteremteni. De mi megindítottuk az összes programot, amire egyébként a brüsszeli pénzeket költeni akartuk.

Tehát a magyar gazdaság nem szenvedhet amiatt, hogy Brüsszelben összekeverik a gazdaságpolitikát a szexuálpolitikával.

Szakmunkás Nobel-díj

A miniszterelnöknek szentelt rádióműsorban előkerült az is, hogy Karikó Katalin végül semmilyen Nobel-díjat sem kapott. Orbán ezt úgy értékelte, hogy nem tudni, mi van azoknak a fejében, akik a díjról dönteni fognak, ettől függetlenül Karikó a mi hősünk, és megmentette sok millió ember életét. Majd hozzátette:

„Most lehet, hogy Nobel-díjat éppen nem kaptunk, de a fiatal szakmunkásaink egy nemzetközi versenyben taroltak.”

Hozzátette, hogy Magyarország jövője nemcsak a Nobel-díjasokon múlik, hanem azon is, hogy lesznek-e világszínvonalú szakmunkásaink, „sőt a világ legjobb munkásai Magyarországon kell, hogy legyenek, mert másképp nem tudunk a világ legjobb gazdaságai közé tartozni”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.