Megvan Kurz utódja, az eddigi külügyminiszter váltja

külföld
2021 október 11., 06:19

Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter követheti Sebastian Kurzot a kancellári székben. Napokon belül hivatalossá válhat a kinevezése, már találkozott is Alexander Van der Bellen elnökkel, írja a Deutsche Welle. Schallenberg, aki 2019 óta tölti be a külügyminiszteri posztot, hatalmas kihívásról és hihetetlen felelősségről beszélt a találkozó előtt.

Frissítés: Schallenberget hétfőn délután iktatják be, az új külügyminiszter pedig az eddigi párizsi nagykövet lesz.

Ez azt jelenti, hogy egyben maradhat az országot irányító konzervatív-zöld koalíció Kurz szombati lemondása után. A zöldek frakcióvezetője azt mondta, Schallenberg nem érintett a korrupciós vádakban.

Múlt héten házkutatást tartottak Kurz pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) székházában, a miniszterelnöki hivatalban és a pénzügyminisztérium épületében.

photo_camera Alexander Schallenberg Fotó: ALEX HALADA/AFP

A hatósági vizsgálat arról szólt, hogy hogy vajon manipulálta-e az ÖVP 2016-ban az Österreich napilapban megjelent közvélemény-kutatásokat, illetve közpénzből fizettek-e ezek megjelentetéséért. Az ügyészség szerint ezzel hűtlen kezelést, vesztegetést is elkövethettek. Gyanújuk szerint a szóban forgó hirdetések és médiakooperációs megegyezések értéke 1,3 millió euró, vagyis a magyar korrupciós skálán szinte láthatatlan 470 millió forint volt.

Kurz tagadja a vádakat, de elfogyott a többsége, hiszen a zöldek jelezték, hogy nem támogatnák egy bizalmatlansági szavazáson.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.