Hangutánzó szoftverrel vertek át egy bankárt, és loptak el 35 millió dollárt az Egyesült Arab Emírségekben

TECH
2021 október 15., 06:30

Az Egyesült Arab Emírségekbeli bankfiók menedzsere nem fogott gyanút 2020 elején, amikor egy férfi azzal hívta fel, hogy a bank felvásárolna egy céget, ezért sürgősen utaljon át 35 millió dollárt. A fiókvezető felismerni vélte a hívót, bankja egyik igazgatóját, akivel már korábban is beszélt. Hamarosan emailt is kapott az igazgatótól és egy Martin Zelner nevű ügyvédtől, akit a levél szerint a felvásárlás lebonyolításával bíztak meg. Az emailben pontosan részletezve is volt, hogy hova kell utalni a pénzt. A fiókvezető, mivel mindent rendben levőnek gondolt, meg is kezdte a pénz utalását, írja az elmúlt évek egyik legpofátlanabb bankrablásáról beszámoló Forbes.

Mert bár a fiókvezető nem sejtette, valójában egy bankrablás részese lett. Bár ő azt hitte, hogy az ismerős bankigazgatóval beszél telefonon, a vonal másik végén valójában csalók voltak, akik az ún. "deep voice" technológiával hamisították a bankvezér hangját. A Forbes birtokába került bírósági iratok szerint az emírségekbeli hatóságok azt gyanítják, hogy egy 17 fős banda utaltatta el a 35 millió dollárt szerte a világba, különböző bankszámlákra. A pénzből négyszázezer dollárt az amerikai Centennial Bankba utaltak, a Forbes azokhoz a bírósági iratokhoz fért hozzá, amit ennek az összegnek a visszaszerzése érdekében nyújtottak be az amerikai bíróságon az emírségekbeli hatóságok.

A periratokban az áldozatok neveit nem hozták nyilvánosságra. Az ügyben eljáró dubaji ügyészség nem reagált a Forbes megkeresésére. A Forbesnak sikerült kapcsolatba lépnie Martin Zelnerrel, aki egy valóban létező amerikai ügyvéd, de a cikk megjelenéséig ő sem reagált a kérdéseikre.

A Forbes szerint az eset jól illusztrálja, milyen veszélyeket rejt a mesterségesintelligencia-alapú manipuláció. A lapnak nyilatkozó szakértő szerint a hangutánzó deep voice, illetve a mozgóképek manipulálására szolgáló deep fake technológiák "bár lenyűgöző fejlesztései a 21. századnak, egyben rendkívül veszélyesek is", mivel az erre szakosodott bűnözők könnyen visszaélhetnek a gyanútlan átlagemberekkel, akik nincsenek tisztában a technológia képességeivel. Jake Moore, a jelenleg a szlovák ESET biztonságtechnológiai vállalat szakértőjeként dolgozó brit exrendőr szerint a hangutánzáson alapuló csalások veszélyesebbek is, mert ezek könnyebben kivitelezhetők, így minden bizonnyal egyre gyakoribbá is vállhatnak. Szerinte ezért egyrészt fel is kell készíteni az ilyen támadásokra az embereket, másrészt a cégeknek fejleszteniük kell az azonosítási eljárásaikat is. (Via Forbes)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.