Márki-Zay Péter előválasztási győzelme világosan mutatja, hogy az ellenzéki közönség Magyarországon nemcsak a Fideszt szeretné leváltani, hanem az ellenzéki pártokért sincs különösebben oda. Valaki teljesen újat szeretnének, aki elölről kezdi a politikai építkezést.

Lehetséges persze, hogy sokan azért szavaztak rá az előválasztáson, mert úgy vélekedtek, hogy egy jobbközépről induló jelölt inkább lehet esélyes Orbán Viktor ellen 2022-ben, mint Gyurcsány Ferenc felesége, de ez csak támogatóinak legfeljebb egy részére lehet igaz. Már az első forduló eredménye is azt mutatta ugyanis, hogy a szavazatok közel felét, 47 százalékát, két olyan jelölt kapta, aki a pártrendszeren kívülinek mutatta magát. Karácsony Gergely mögött ugyan ott volt az előválasztást szervező pártok három legkisebbje, de ő végig a saját mozgalmának logója mögé bújt, és szinte soha nem pártjelöltként pozicionálta magát a kampányában; Márki-Zaynak pedig egyáltalán nem volt párttámogatása. Taktikai szempontból ezért volt logikus az összefogásuk a második körre, és bejött az, hogy a két függetlennek látszó közül az álfüggetlen lépjen vissza, még ha az első körben jobban is szerepelt.

Márki-Zay kampányát sajátos módon segítette a Fidesz is, az a párt, amelyik valószínűleg a legtöbbet költötte az előválasztáshoz kapcsolódó kampányokra nyár eleje óta. A Fidesz ugyanis kezdettől azt üzente, hogy Gyurcsány Ferenc irányítja az előválasztást, és a szerintük legesélyesebb jelöltet, Karácsony Gergelyt. Márki-Zay kampánya a második fordulóban pedig arra épült, hogy szavazzon mindenki úgy, hogy ne legyen igaza a Fidesznek.

Hibrid pozíció

Márki-Zay Péter jól ki tudta használni sajátos pozícióját: egyszerre mondhatta, hogy a pártokon kívülálló, új irányt hozó jelölt, közben mégis egy pártok szervezte pályán játszik, és amennyire kell, annyira alkalmazkodik az általuk kijelölt keretekhez. Hiszen az előválasztást a pártok szervezték.

Ez az alkalmazkodás azért fontos a szerepében, mert úgy ígér újdonságot, hogy közben nem veszélyezteti teljesen a status quót, a változást részint belülről és kontrollált viszonyok között ígéri. Ezért volt képes összekötni a radikális megújulást akarókat és az intézményes ellenállás híveit is. A legfontosabb ajánlata az volt, hogy az országos politikában teljesen újoncként próbálkozhat, miközben nem veszélyezteti túlzott mértékben az összefogó régi ellenzék pozícióit.

Azért is kívánhatott új karaktert az ellenzéki közösség, mert a régiek már nagyon sokszor nem mentek semmire Orbán Viktor ellen. Bő tíz év frusztrációja is ott lehet a rá leadott szavazatok mögött.

A választás intézményébe vetett bizalom megerősödhet

A miniszterelnök-jelölti választás eredménye jelzi, hogy az előválasztás koncepciója nagyon sikeres volt. Bizonyítja ezt a magas részvétel, és hogy az ellenzék képessé vált átvenni a főszerepet a hírekben, és felépíteni egy olyan közeget, amiben tétje van a megszólalásaiknak. És az is mutatja a sikert, hogy az előválasztás alkalmas volt egy országos politikában eddig ismeretlen ember felemelésére, egy olyan emberére, akit két héttel ezelőtt a hazai politikai rendszer egyetlen komoly ereje sem támogatott törekvéseiben. A választásnak mint intézménynek az az egyik fő üzenete, hogy bárkiből lehet bármi, és ennek a lehetőségnek a beteljesítésében ez az előválasztás remekül teljesített.

Egy olyan politikai rendszerben tudta ezt az üzenetet eljuttatni az emberekhez, amelyben nagyon sokan gondolták azt, hogy a választásoknak nincs igazi tétje, mert akármi is történjék, úgyis csak egy győzhet. Igaz, hogy ez csak előválasztás volt, de a mostani alkalom megmutatta, hogy a választások miatt lehet izgulni, a közélet lehet izgalmas. Az ellenzék szempontjából további eredménye az előválasztásnak, hogy ennek az izgalomnak a lehetősége hozzájuk kötődik. A fideszes közönség kimaradt ebből az élményből.

Míg az egyéni képviselőjelöltek kiválasztásakor az előzetesen kötött együttműködések biztosították, hogy nagyjából olyan arányokban nyerjenek az egyes pártok jelöltjei, amelyek tükrözik a közvélemény-kutatások mutatta erőviszonyokat, addig a miniszterelnök-jelöltek küzdelme a pártok számára csalódást keltő eredményt hozott. Közben azonban lehetőséget kaptak arra is, hogy egy olyan ember mögött sorakozzanak fel, akinek nagy a legitimitása az ellenzéki közönség előtt, és támogatásával kifejezhetik, hogy a kormányváltás ügye a saját szempontjaiknál is fontosabb.

A kívülről jött ember a környéken is vonzó

A környező országokban láttunk már hasonló választói akaratot érvényesülni. Tavaly Szlovákiában Igor Matovic úgy lett miniszterelnök a Hétköznapi Emberek nevű formáció jelöltjeként, hogy a fő kampányüzenete szinte kizárólag a korrupció elleni fellépésről szólt, és a pártja képviselő-jelöltjeit ideológia helyett a kívülállóság és az informális kapcsolatok kötötték csak össze. Matovic ugyan már régóta képviselő volt, de meg tudta tartani a kívülállóságot hirdető képzetet magáról, és személyes karizmájára épült az egész kampánya.

Lengyelországban idén nyárig egy olyan parlamenten kívüli párt volt a legnépszerűbb ellenzéki erő, amelyet egy televíziós személyiség, a helyi Csillag születik konferansziéja vezet, és akinek személyes meggyőző ereje és a pártviták felett álló imidzse a népszerűségi listák élére vitte a Ruch Polska 2050 nevű mozgalmát. (Amióta Donald Tusk hazament, és átvette a parlamenti ellenzék irányítását, azóta csak a második legnépszerűbb ellenzéki erő a Polska 2050).

Bulgáriában idén nyáron szintén egy celeb, egy popzenész vezette teljesen új párt, a Micsoda Emberek nyerte a választásokat. Olaszországban néhány évvel ezelőtt egy humorista vezette új párt, az Öt Csillag Mozgalom berobbanása mutatta, hogy az ottani választók is nyitottak valami teljesen újra.

Márki-Zay Péter népszerűsége az ellenzéki szavazók körében azt mutatja, hogy az igény a kívülről jött, a teljes politikai elitet leváltani óhajtó emberre megérkezett Magyarországra is.

Szavazók minden régi ellen

A második forduló óriási energiákat mozgatott meg az ellenzéki oldalon, igen heves vitákat hozott, nem csupán a jelöltek között, hanem a közösségi média nyilvánosságában és a hétköznapi beszélgetésekben is.

A viták ugyan a "2010 előtti kormányzás" restaurálásának lehetőségéről szóltak, de sok tekintetben a mostani vita ugyanaz a vita, ami a rendszerváltásig nyúlik vissza, és az 1989 előtti baloldal szalonképességéről illetve szakmai kompetenciájáról szól. Ehhez azt is figyelembe kell venni, hogy Dobrev Klárának formálisan ugyan nem volt köze a 2004-2010 közötti kormányzáshoz, viszont családi öröksége révén erősen kapcsolódik a kommunista és szocialista világhoz is: a nagyapja 1945 és 1989 között meghatározó kommunista politikus volt, ő jelentette be Nagy Imre és társai kivégzését a parlamentben. Édesanyja diplomata, külkereskedő, minisztériumi tisztviselő volt a rendszerváltás előtt, a Horn-kormány elején a miniszterelnök kabinetirodáját vezette, később fontos állami vállalatokat vezetett. A férje 2004-2009 között miniszterelnök volt. Ezek azért fontos részletek, mert hiába indult a politikai karrierje a nyilvánosság előtt csak a 2019-es EP-választással, a "régi elit" hangulata akkor is körbelengte őt, ha egyébként ez nem volt hangsúlyos témája a mostani kampánynak, legfeljebb a férje politikai teljesítménye.

Ahol nagy a fideszes többség, ott lett erős a DK

Rendkívül érdekes, hogy éppen abban a budai környezetben érte el Dobrev Klára a legrosszabb eredményét, amihez világ életében személyesen tartozott, és azokban a vidéki-kistelepülési körzetekben nyújtotta most a legjobb teljesítményt, amely lakosságának a meggyőzését a 22-es választásra éppen Márki-Zay ígérte.

A DK úgy lett az ellenzék vezető ereje vidéken, különösen a kisebb településeken, hogy 2018-ban még itt szerepelt a legrosszabbul, és a fővárosban a legjobban. Ez egyrészt mutatja a párt remek szervezőképességét, hogy ott tudtak építkezni, ahol a legrosszabbak voltak. Másrészt arra is utal, hogy azokon a vidékeken, ahol a legerősebb a Fidesz - vagyis a kistelepüléseken -, ott az ellenzéki érzelmű választók a radikálisabban kampányoló jelöltekre szavaznak a legszívesebben. Arra az emberre, akitől a leghatározottabb kiállást kapják a Fidesz ellen.

A leginkább fideszes közösségekben a nyíltan ellenállók (azaz előválasztásra elmenők) a legradikálisabbak, és ők nem latolgatják, hogy kell-e gesztusokat tenni a kormánypárt szavazóinak, a bizonytalanoknak, ők oda akartak szavazni, ahonnan egyszer már láttak erőt, igazi hatalmat. Ők érezhetik a leginkább szorongatott helyzetben magukat, hiszen a nagyvárosi választókkal szemben kisebbségben, elnyomva érzik magukat. Ugyanezt a réteget célozta meg Jakab Péter kampánya is az első fordulóban, de kiderült, hogy Dobrev Klára fellépése meggyőzőbb volt e közönségnek.

Nehéz lesz, de nem lehet már kiszállni

Mostantól kemény egyeztetések jönnek a pártok között az országos lista összeállításáról, a kampány irányának meghatározásáról és a költségek viseléséről. A képlet nem egyszerű, rengeteg lehetőség lesz az összeveszésre, nagy szükség lesz minden összefogásban résztvevő fél rugalmasságára. Ráadásul a 2019-es önkormányzati kampány óta egymással összeszokott, rendszeresen szűk körben egyeztető pártelnököknek be kell fogadniuk maguk közé Márki-Zay Pétert is.

Egy dolgot nem tehetnek meg: hogy annyira megsértődjenek, hogy kivonuljanak az összefogásból, és érvénytelenítsék azt a hatalmas energiát, ami az előválasztással felszabadult.