2021 október 17., 18:09

Márki-Zay köszöni a fiataloknak

Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt rövid sajtótájékoztatót tartott az Ankerben. Megköszönte a támogatást a fiataloknak, szerinte ugyanis az ő szavazataikkal sikerül fordítani az eredményeken. A Mérce beszámolója szerint a jelölt azt mondta, az első forduló után visszalépő Karácsony tábora szétszavazott közte és Dobrev Klára között, ezért i voltak fontosan az olyan fiatalok szavazatai, akik az első fordulóban még nem is szavaztak.

Megköszönte persze a mögé beálló pártok, a Momentum és a Párbeszéd, valamint Karácsony Gergely támogatását is, és kiemelte a rá szavazó jobbikosokat, akik szerinte a pártjuk akaratával szemben támogatták őt.

„Szeretnék bocsánatot kérni ha bárkit megbántottam az elmúlt időszakban” - mondta arról, hogy az előválasztás hajrájában több vitatható kijelentést is tett. Elkötelezett a Dobrev Klárával kötött együttműködési megállapodás mellett, ebben arról is megegyeztek, hogy nem lesz „sárdobálás” a második forduló eredményhirdetése után sem.