Emberi maradványokra bukkantak az erdőben, ahol a meggyilkolt Gabby Petito eltűnt vőlegényét keresték

bűnügy
2021 október 21., 12:04
comments 4

Emberi maradványokra bukkantak egy sűrű floridai erdőben, a maradványok közelében pedig találtak egy jegyzetfüzetet és egyéb tárgyakat, amik Brian Laundrie-é voltak. Laundrie annak a Gabrielle Petitónak volt a vőlegénye, akinek a holttestét bő egy hónapja, szeptember 19-én az ország másik végében, egy wyomingi nemzeti parkban találták meg. Petitót, aki a nyáron Laundrie-val közösen vágott neki egy furgonnal az országnak, a halottkém jelentése szerint megfojtották, holtteste három-négy hete lehetett már a wyomingi erdőben, mire megtalálták.

Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie
photo_camera Gabby Petito és vőlegénye, Brian Laundrie Fotó: Instagram/Gabby Petito

Azt, hogy most Brian Laundrie maradványait találták-e meg, egyelőre nem sikerült megállapítani. "Tudom, hogy sok kérdésük van, de egyelőre még nincs mindenre válaszunk. Szorgalmasan dolgozunk azon, hogy mindent megválaszolhassunk" - közölte a sajtóval Michael F. McPherson ügynök, az FBI tampai osztályának vezetője. A helyszínelők munkáját a New York Times beszámolója szerint nagyban nehezíti, hogy a sűrű, erdős terület, ahol a maradványokat megtalálták, az elmúlt napokig víz alatt állt.

Laundrie-t a hatóságok "érdeklődésre számot tartó személyként" nevezték meg a Gabrielle Petito megölése miatt indított nyomozásukban, vagyis ez idáig nem gyanúsították meg a gyilkossággal. Laundrie szeptember 1-én a Petito nevére bejegyzett fehér furgonnal, de Petito nélkül tért haza a floridai North Portba, ahol mindkettejük családja élt. Laundrie hazaérkezése után nem kereste fel Petito szüleit, akik aztán tíz nappal később jelentették lányuk eltűnését. Laundrie a hatóságokkal se működött együtt. Hat nappal Petito eltűnésének bejelentése után Laundrie-nak is nyoma veszett - három nappal azelőtt, hogy a hatóságok Wyomingban rábukkantak volna Petito holttestére.

Laundrie felkutatására nagy erőket mozgósítottak egy North Porthoz közeli, csaknem tízezer hektáros vadrezervátumban, a Carlton Rezervátumban. Az emberi maradványokra és Laundrie tárgyaira végül nem itt, hanem a szomszédos, 65 hektár területű Myakkahatchee Creek Környezeti Parkban találtak rá.

Petito és Laundrie története komoly közérdeklődést váltott ki. A kommentárok szerint ennek részben oka az "eltűnt fehér nő" néven ismert szociológiai jelenség, vagyis az, hogy ha egy vonzó, fiatal fehér nő tűnik el, az mindig nagyobb sajtó- és közérdeklődést vált ki, mint ha az áldozat más etnikumú, vagy idősebb, vagy kevésbé vonzó külsejű. Másrészt viszont azért is komoly érdeklődés övezi a történetet, mert Laundrie és Petito kisebbfajta közösségimédia-sztárok lettek azzal, hogy részletesen dokumentálták utazásukat. A közösségi médiában közölt posztjaikat Petito eltűnése után ezrek kezdték vizslatni, remélvén, hogy megoldást találnak a rejtélyre.

link Forrás

Így olyan részletek is nagy figyelmet kaptak, hogy útjuk során a fiatal pár kapcsolata megromlani látszott. Augusztus 12-én, a utahi Moab városa közelében ugyanis valakik rendőrt hívtak rájuk, amikor az út mellett hevesen vitatkoztak. A kiérkező rendőrök végül nem intézkedtek ellenük, mert a pár "kétségbeesetten könyörgött", hogy egyiküket se vádolják meg vitájuk miatt, amit "mentális-érzelmi zavarként", nem pedig párkapcsolati erőszakként jellemeztek. Petito akkor azt mondta a rendőröknek, hogy ő pofozta fel Laundriet, aki a vita hevében kirakta a furgonból, mert attól félt, hogy Laundrie otthagyja a utahi sivatagban fuvar nélkül. Az intézkedő rendőrök akkor végül azt javasolták a párnak, hogy egy éjszakát töltsenek külön. Laundrie-nak szobát béreltek egy motelban, Petito pedig a furgonban aludt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.