2021 október 23., szombat 15:36

Márki-Zay az aktivistákra számít a legjobban

A következő hat hónapban minden magyar emberre szükség van - hangsúlyozta Márki-Zay. Hat hónap kemény munkával bebizonyíthatjuk, hogy mi is hősök vagyunk.

Minden postaládába el kell juttatni az igazságot, használjunk plakátokat - biztatott az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Azt örömmel látja, hogy már sokakon kint van a kék szalag, a mozgalom jelképe. A fiatalokat arra kérte, győzzék meg a Fidesz-szavazó rokonaikat, hogy az ellenzéki összefogásra szavazzanak. Mivel nincsenek olyan anyagi lehetőségeik, gépezetük, mint a Fidesznek, az aktivistákra számít a legjobban.

„Szükségünk van önökre, rátok” - mondta. 22 ezer szavazatszámlálóra lenne szükség, arra kér mindenkit, aki teheti, jelentkezzen.

Az előválasztás sikernek nevezte. Beszélt a 106 győztes jelöltről, civilekről és pártokról, és leginkább az összefogás fontosságáról. Emlékezetett rá, hogy Hódmezővásárhelyen mit vittek véghez, mint mondta, nincs nyerhetetlen körzet.

Egy kérdés maradt: Fidesz vagy nem Fidesz? - ismételte meg a kérdést, amit már győzelme után is feltett. Csak felfelé van, zárta végül beszédét, és kihívta miniszterelnökjelölt-jelölt társait a színpadra, hogy fogják meg egymás kezét.

Fotó: botost/444.hu