Gyanúsítottként hallgatták ki a vas megyei főorvosnőt, aki havi 50 ezer forintot kért, hogy ne rakja ki a krónikus osztályról a betegeket

Egészségügy
2021 október 26., 08:44
comments 2

Nagyjából egy évvel ezelőtt jelent meg egy cikkünk arról, hogy egy kisváros főorvosa havi 50 ezer forintot szed be a krónikus osztályon fekvő idősektől, cserébe azért, hogy ne tegye ki őket az utcára.

Lapunknak nyilatkozó alanyaink arról számoltak be, hogy minden kedden borítékkal a kezükben álltak sorban a hozzátartozók a főorvosnő irodája előtt, aki a nem fizetőket telefonon hívta, rosszabb esetben az ápolásra szoruló időseket a hozzátartozók tudta nélkül hazaküldte. Riportunk készítésekor azt tapasztaltuk, hogy az érintett városban minden második ember, akit megállítottunk az utcán, tudta, hogy ez így zajlik a krónikus osztályon, sőt a főorvosnő nevét és a kért összeget is pontosan meg tudták határozni.

Cikkünk alapján a Nemzeti Védelmi Szolgálat nyomozást indított, majd feljelentést tettek a rendőrségen, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya pedig jelenleg nyomozást folytat egy Vas megyei orvos ellen vesztegetés elfogadása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

„A megalapozott gyanú szerint az orvos több alkalommal is pénzt kért az egészségügyi intézményben elhelyezett, ápolása alatt álló betegek hozzátartozóitól azért, hogy a páciensek hosszabb távon fekvőbeteg-ellátásban részesüljenek” - írják a police.hu közleményében.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki az orvost, aki szabadlábon védekezik. A nyomozó hatóság több helyszínen végzett eljárási cselekményeket, melyek során a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható bizonyítékokat foglaltak le a rendőrök.

Címlapkép: Kiss Bence

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.