Biden hetven percig tárgyalt Erdogannal

külföld
2021 október 31., 14:48
comments 2

Rómában a G-20 csúcstalálkozón Joe Biden amerikai elnök és Recep Tayyip Erdogan török államfő 70 percig tartó találkozóján Biden felvetette az F-16-os vadászbombázók Törökország által vásárlásának a kérdését és emberi jogi problémákat is.

photo_camera Fotó: TURKISH PRESIDENCY / MURAT CETIN/Anadolu Agency via AFP

Megerősítve a két ország közötti védelmi együttműködést, Biden közölte, hogy a török kérésnek az F16-osok vásárlásáról keresztül kell mennie egy folyamaton az Egyesült Államokban. Beszélt azokról az amerikai aggodalmakról is, miszerint Törökország Sz-400-as orosz rakétarendszert szerzett be, és egyben hangsúlyozta az erős demokratikus intézmények, az emberi jogok és a jogrend tiszteletben tartását is.

Az F-16-is vadászgépek vásárlását amerikai kongresszusi képviselők ellenzik amiatt, hogy Törökország 2019-ben Sz-400-as légvédelmi rendszert szerzett be Oroszországtól. A török-orosz ügyletet az Egyesült Államok élesen bírálta, válaszul pedig kizárta a törököket az F-35-ös vadászbombázó fejlesztési programjából, felfüggesztette a harci repülőgép eladását is Törökországnak, illetve további szankciókat is kilátásba helyezett. Az Egyesült Államok idén F-16-os vadászgépek eladását ajánlotta fel az F-35-ösök helyett Törökországnak. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.