Szigorodtak a feltételek a kisoroszi szigetcsúcson, mióta a nemzeti parkhoz csatolták

természetvédelem

A tiltakozások hatására a kormány szeptember elején állította le a kisoroszi szigetcsúcsra tervezett strandfejlesztést, amire egyébként szintén a kormány adott 370 milliót. Egy adminisztrációs hiba miatt épp a szigetcsúcs ártéri erdeje nem számított országosan védett területnek, mivel helyrajzi számai 1997-ben valamiért kimaradtak a Duna–Ipoly Nemzeti Park megalapításáról szóló rendeletből. A hiba miatt egy ilyen eljárásnál a hatóság a szigetcsúcsot nem kezelheti a nemzeti park részeként. A kormány azóta a nemzeti parkhoz csatolta a szigetcsúcsot is.

Forrás

Ezután megváltoznak a területhasználat feltételei is, hiszen eddig épp a túl sok turista veszélyeztette a partszakaszt. A 24.hu előszedte a kormányhivatal levelét a polgármesternek, amiben arról írnak, hogy a természetvédelmi hatóság engedélye szükséges a védett területen különböző tevékenységekhez, így például külön engedély kell a fű kaszálásához, a horgászathoz, a közösségi és sportesemények rendezéséhez, de még a járművel közlekedéshez is. A kisorosz önkormányzat közleménye szerint most autóval nem lehet a területre sem bemenni, sem ott parkolni. Ez alól a külön engedéllyel rendelkező munkagépek és személyek gépjárművei kapnak csak felmentést a munkavégzésük érdekében.

Védettséget jelölő térkép

A kempingezéssel és a strandolással kapcsolatban a kormányhivatal a 24.hu-nak azt mondta, a konkrét terület igénybevétele, a területfoglalással járó sátras, illetve lakókocsis kempingezés természetvédelmi engedélyköteles tevékenység. (Sátordíjat egyébként eddig is kellett fizetni.)

A strandfejlesztésre adott előleget az az önkormányzat visszakapta a kivitelezőtől, majd visszautalták a Magyar Turisztikai Ügynökségnek. A legutóbbi testületi ülésen Molnár Csaba polgármester azt mondta, nem érte anyagi kár az önkormányzatot. Ugyanakkor láthatóan még nem nyugodott bele abban, hogy leállították a fejlesztést, mert azt ígérte, legközelebb név szerint mondja el, szerinte kik a felelősök:

Forrás
Kapcsolódó cikkek