Both Miklós a Hagyományok Háza új igazgatója

KULTÚRA
2021 november 02., 13:56
comments 5

Both Miklós zeneszerző, előadóművész, néprajzkutató irányítja november 19-től a Hagyományok Házát, jelentette be Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.

Egy nemzeti kulturális intézménynek úgy kell működnie, ahogyan a Hagyományok Házának, mondta Fekete a most leköszönő alapító, Kelemen László tevékenységéről. Szerinte az utódlás is példaértékűen zajlott, hiszen Kelemen az elmúlt másfél évben megismertette a Hagyományok Háza működését Both Miklóssal, aki aztán a hivatalos főigazgatói pályázaton is elnyerte a kinevezést. Both azt mondta, sok átalakítást tervez, de az elődje által képviselt értékek szellemében.

photo_camera Both Miklós a Dal című műsor zsűritagjaként 2016-ban Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Fekete szerint Both új generációt képvisel: tudományos kutatói háttérrel bír, nemzetközi tapasztalatokat is szerzett, a népzenei területen bartóki és kodályi gyűjtőtapasztalattal bíró szakember, de a tradíciók megőrzése mellett a középiskolás generációt is képes megszólítani.

Kelemen feladata a jövőben a Hagyományok Háza Hálózat kiépítése lesz Erdélyben az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány vezetőjeként. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.