Hagyjuk az öncsalást: a vadlovak kurva unalmas állatok.

Álló nap lassan mennek, és közben legelnek, reggeltől estig monoton, kizökkenthetetlen ritmusban mozog az állkapcsuk, mint Matolcsy Ádám Ferrari-számlálója, néha pedig hatalmasakat kakálnak közben.

Aztán nagyjából ennyi.

Mivel több száz kilós hordótestüket négy, aránytalanul vékony, ráadásul kemény patában végződő pálcaláb tartja, szájjal pedig a túl puha ajkuk és túlméretezett fogaik miatt ügyetlenek, semmit sem tudnak megfogni, arrébb tenni, ne adj isten felépíteni. Pedig erre még olyan, a gyengeelméjűség határán járó állatok is képesek, mint a cinege vagy a termesz. Az arcjátékuk annyira változatos, mint Nicolas Cage-nek, a testmozgásuk, mint egy óriásteknősnek. Oké, nagy néha rájuk jön a bolondóra és akkor párzanak egyet, amit idővel ellés követ, alkalmanként pedig belefér egy kis nyihogás, két lábon jampiskodás, ártatlan rugdosódás meg egy-egy rövid vágta, de ez tényleg a maximum. Az idő túlnyomó részében legelnek, miközben kreatív energiáikat az emésztés foglalja le.

Török Zoltán ennek ellenére tudott lebilincselő filmet forgatni róluk.

Második mozidarabja, a szokás szerint természetfilmként és játékfilmként is élvezhető Vadlovak úgy az év nagy magyar filmes eseménye, hogy némi túlzással kevesebb esemény történik benne, mint a hatalmas közönségsikert aratott Vad Magyarország elején két perc alatt egy darab hortobágyi birkadögön.

A Svédországban élő és a világpiacra dolgozó Török a maga területén, vagyis a természetfilmezésben akkora nemzetközi sztár, mint mondjuk a Hollywoodban sztároperatőrködő emberjátékfilmes Rév Marcell. A Vad Magyarországgal a hazai nagyközönségnek is megmutatta, hogy hősünket mi teszi világszinten is egyedülállóvá: leginkább az a képessége, hogy játékfilmes eszközökkel és dramaturgiával, de a természetbe szó szerint beépülve dolgozik. A néző az előbbiek miatt hamis antropomorfizálás nélkül is képes azonosulni az állatszereplőkkel, az utóbbi miatt pedig kivételes bepillantást kap a megcélzott állatok életének legintimebb pillanataiba. Török nagy beépülős trükkje egyébként az, hogy nem bújik el, hanem pont ellenkezőleg: addig és úgy tartózkodik az állatok közelében, hogy azok kvázi elfogadják, a környezetük részének tekintsék, így valóságsó-szereplők módjára abszolúte gátlástalanul viselkedjenek a jelenlétében.

A Vadlovaknak már az alaphelyzete is szokatlan, nem valami ritka, esetleg veszélyeztetett őshonos állatfajról szól ugyanis, mint a természetfilmek 98 százaléka, hanem a Hortobágyon élő Przsevalszkij-lovakról. Akiknél mesterségesebb és Hortobágy-idegenebb vadállatok nem nagyon léteznek.