Vádat emeltek a férfi ellen, aki az ajkai erőműben egy munkagéppel halálra gázolta a kollégáját

baleset
2021 november 04., 10:27
comments 1

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a homlokrakodó gépet vezető férfival szemben, aki munkavégzése során, tolatás közben ütötte el munkatársnőjét, olvasható az ügyészség honlapján.

A 48 éves férfi 2020. január 7-én egy homlokrakodó géppel anyagmozgatást végzett az ajkai erőmű üzemi területén. A területen dolgozott a sértett is, aki a vádlott által mozgatott faapríték víztartalmának méréséhez vett mintákat, majd munkája végeztével gyalogosan az egyik épület irányába indult, miközben a homlokrakodó mögött haladt el. A vádlott éppen ekkor hirtelen elhatározta, hogy hátramenetet végez a géppel, azonban nem győződött meg kellő alapossággal arról, hogy a manőverhez szabad-e a terület, és tolatás közben elütötte az éppen mögé érő sértettet.

A baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

Közúti balesetért felel a baleset okozója akkor is, ha – mint jelen esetben – a közlekedési szabályok megszegésével nem közúton okoz halálos balesetet.

Az ügyészség a férfival szemben végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetés és járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt az eljárásra illetékes Ajkai Járásbíróságnak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.