Büntetőfékezett, aztán ököllel ütötte a vétlen autóban ülő nőt

2021 november 5., péntek 11:14
15

A Szekszárdi Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 40 éves óbányai férfi ellen, aki 2019 augusztusában, a 6-os számú főút egyik körforgalmában büntetőfékezéssel vett revansot egy szabályosan közlekedő autóson.

A vádirati tényállás szerint a vádlott 2019 augusztusában, délután, személygépkocsijával közlekedett a 6-os számú főúton Szekszárd térségében, Budapest irányába. Az autóban rajta kívül a felesége, az anyósa és két kiskorú gyereke utazott.

Az elkövető - a párhuzamos közlekedésre alkalmas útszakaszon – nagy sebességgel elhaladt a 35 éves szigetszentmiklósi férfi által vezetett autó mellett, miközben „rádudált”, mert szerinte a sértett korábban szabálytalanul kanyarodott rá az útra. A sértetti járműben a vezető 46 éves élettársa utazott még.

Az M9-es autóút felé vezető körforgalomhoz érve a férfi váratlanul állóra fékezte a járművét, amely miatt a mögötte közlekedő sértetti gépkocsi hátulról belé ütközött. Ezután a vétlen autó vezetője és utasa, valamint a vádlott is kiszálltak, akin a nő számon kérte, hogy mit csinál, miért veszélyezteti az ő és a saját gyerekei életét. Az elkövető a sértett kijelentésén feldühödve, becsmérlő kifejezések közepette többször ököllel arcul ütötte a nőt, majd visszaült a gépkocsijába és elhajtott. A nő a bántalmazás következtében zúzódásos, könnyű sérüléseket szenvedett.

A vádlott a magatartásával az általa vezetett és a mögötte haladó gépkocsiban utazók életét, testi épségét közvetlenül veszélyeztette, így az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntettével, garázdaság vétségével és könnyű testi sértés vétségével vádolja.

A Szekszárdi Járási Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés, pénzbüntetés, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt