A magyar filmtörténet gyakran emlegetett részlete, hogy az előtte és utána is nagy nemzetközi sikereket arató Enyedi Ildikónak majdnem 20 évig nem jött ki nagyjátékfilmje: az 1999-ben bemutatott Simon mágus után 2017-ben következett a Testről és lélekről. Hogy mi a kihagyás oka, arról olyasmiket nyilatkozott eddig, mint hogy „én bénáztam el, hogy ennyi ideig nem dolgoztam.”

A Partizán hétfő esti interjújában Gulyás Márton is feltette a kérdést, és Enyedi most is azt válaszolta, hogy „lehetett volna sokkal ügyesebb is” ebben az időszakban. De ezúttal hozzátette: „és volt más is”. Egy nagyon hosszúnak tűnő szünet után végül megosztotta a nyilvánossággal, amit korábban nem:

„Két gyerekünk van, és volt egy harmadik is. Őt nyolc napos korában elveszítettük. Évekkel később egy nagyon-nagyon édes produkciós sofőrrel mentünk vidékre, és egy ilyen hosszú úton az ember elkezd beszélgetni személyesebb dolgokról is. Tudtam, hogy egy gyerekük van, fiatalok voltak még, ezért megkérdeztem, hogy nem akarnak-e még egyet. És mondta, hogy ők elvesztettek egy gyereket, és két lépésben beazonosítottuk, hogy ugyanaz az orvos volt, ugyanabban a kórházban. Utána el is tiltották őt.”

Enyedi a személyes tragédián és az azt okozó orvosi műhibán túl arról is beszélt, amiről szerinte sokkal többet kellene: hogy milyen traumát tud jelenteni a szülés közben az embertelen rendszer.

„Én a magyar egészségügyben csodálatos emberekkel találkoztam, csodálatos orvosokkal és ápolókkal, de azért ilyen csodálatosak valószínűleg, mert ahhoz, hogy ennek a rendszernek ne legyenek a részei, ahhoz emberi nagyság kell, igazi kiválóság. Durvaságra és lelketlenségre épít ez a rendszer, ez a patriarchális hierarchia, és senki nem beszél arról, hogy

a magyar kisgyerekes családok zömében, akkor is, ha nagyon boldog és felszabadult az édesanya, de legtöbbször egy poszttraumás szindrómában lévő ember van a család közepén.”

A rendező szerint nem csak a műhibák vagy a kirívó szemétségek sebzik meg az embert, hanem a sok „pici szúrás” a terhesgondozástól kezdve a gyerek megszületéséig végig, méltatlanságok, semmibe vevés, kioktatás. „Ezt az ember mélyen eltemeti magában, és most is rossz lelkiismerettel beszélek róla. De egy abszolút traumatizált ember kapja meg azt az elképesztő hormonfröccsöt... Meg az életének a legboldogabb hónapjairól van szó, amikor gyönyörű dolgokat él át terhes nőként az ember, elképesztő szépen hangolódik össze egy gyerekkel.”

„És akkor így indul egy család. De ugyanezt csinálják a haldoklókkal is a magyar egészségügyben, tehát csak megszületni és meghalni ne kelljen ebben az országban.”

Enyedi a gyereke elvesztéséig úgy érezte, hogy „egy sérthetetlen varázspalást egész életemben ott volt, a kudarcok sem tudtak igazán letörni, felkavarni. Rengeteg erőm volt, és az akkor egy nagyon komoly sebet kapott.” A tapasztalatot nem direkt módon, de beledolgozta a Testről és lélekről történetébe.