Feltételesen szabadlábra helyeznék Oscar Pistoriust, de előtte még találkoznia kell az áldozata szüleivel

bűnügy
2021 november 08., 20:27

Feltételes szabadságra bocsáthatják Oscar Pistoriust nyolc évvel azután, hogy a házában lelőtte a barátnőjét, Reeva Steenkampot. A műlábú futót 2015-ben ítélték el szándékos emberölés miatt, és végül 13 év öt hónapnyi börtönbüntetést kapott. A dél-afrikai törvények értelmében a büntetés felének letelte után bocsátható valaki feltételesen szabadlábra. Ennek a meghallgatása eredetileg múlt hónapban lett volna, de elnapolták, mivel még nem történt meg a találkozó az áldozat szüleivel, és az alapvető feltétel.

Oscar Pistorius a bíróság előtt
photo_camera Oscar Pistorius a bíróság előtt Fotó: HERMAN VERWEY

A szülők, Barry és June Steenkamp mindenképpen személyesen szeretnének találkozni Pistoriusszal, ehhez egyébként joguk van. Steenkampék korábban azt mondták, nyíltan meg akarják kérdezni Pistoriust, hogy miért lőtte le a lányukat. Az áldozat-elkövető találkozók célja, hogy a bűncselekmények áldozatainak családjai valamiféle lezárást kapjanak. Ügyvédjük azt nyilatkozta, hogy úgy érzik, ők most Reeva hangja, és ennyivel tartoznak a lányuknak.

A szülők javaslatot is tehetnek a meghallgatást vezető bizottságnak, amely ezt figyelembe veheti, de nem ez az egyetlen követelmény. Steenkampék ügyvédje azt nem árulta el, hogy a szülők ellenezni fogják-e Pistorius feltételes szabadlábra helyezését. (AP)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.