Navracsics Tibor kérdőre vonta a tapolcai Városi Mozi igazgatóját, hogy miért nem játsszák az Elkúrtukat

FILM
2021 november 08., 13:35
comments 20

Navracsics Tibor levelet írt Bakonyi Veronikának, a tapolcai Városi Mozi igazgatójának, melyben arról érdeklődik, hogy milyen megfontolás, „esetleg utasítás” áll amögött, hogy az Elkúrtuk nem szerepel a mozi műsorán.

photo_camera Navracsics Tibor Fotó: HANS PUNZ/AFP

A Fidesz Veszprém megyei 3-as számú választókerületének elnöke arra hivatkozik levelében: számos tapolcai fordult hozzá amiatt, hogy más városba kell utazniuk, ha meg akarják nézni a NER kurzusfilmjét. Navracsics az Elkúrtuk kiemelt sikerét emlegeti, jogosnak tartja a lakosok felháborodását, ezért aztán emberarcúan finoman arról érdeklődik, mikor fogják vetíteni a filmet.

A filmről Gazda Albert kollégánk írt kritikát: Klára asszony már 2006-ban is gigantikus politikai stratéga volt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt