A brexit miatt egyre több britnek kell újra roamingdíjat fizetnie az EU-ban

külföld
2021 november 09., 08:07
comments 6

Az Európai Unió tagországaiba látogató britek közül egyre többen számíthatnak arra, hogy hamarosan jóval többet kell majd fizetniük, ha utazásuk során internetezésre használják az okostelefonjuk adatcsomagját, ugyanis a négy nagy brit telekomcég közül már kettő, az EE és a Vodafone is jelezte, hogy elkezdik visszavezetni a roamingdíjakat.

Az EU 2017-ben törölte el az unión belül a roamingdíjakat, ezzel hatalmas költségeket megspórolva az EU-s utazóknak, akik külföldön járva is a hazai díjszabásoknak megfelelően használhatták csomagjaikat. Becslések szerint csak a brit utazók összesen évi több millió fontot spórolhattak emiatt. Ugyanakkor a brexit életbe lépése után sorra lesznek oda a különféle vívmányok, melyek az EU-s tagsággal jártak, és a roamingdíj-mentesség nem került bele az EU és az Egyesült Királyság között kötött megállapodásba sem.

photo_camera Fotó: ARTUR WIDAK/NurPhoto via AFP

A Vodafone brit vezetője, Ahmed Essam hangsúlyozta, hogy a változások nem vonatkoznak majd Írországra, azaz ott marad az eddigi rendszer, és nem kell extra díjat fizetni. Az EU többi országába utazva viszont ezentúl roamingbérleteket lehet majd vásárolni, napi egy fontért, 8 vagy 15 napra.

A Vodafone egyelőre csak az augusztustól kezdve belépő új ügyfelei számára vezeti be a díjat jövő januártól, a régebbi előfizetők számára marad az eddigi szisztéma, egészen addig, amíg csomagot nem váltanak.

A brexit-népszavazás után a nagyobb brit telekomcégek még mind azt kommunikálták, hogy nem tervezik visszavezetni a roamingdíjakat. Ugyanakkor elsőként az EE júniusában jelentette be, hogy visszatérnek az extra díjak az új, illetve csomagot váltó ügyfeleiknek. Most ehhez csatlakozott a Vodafone is. Az Euronews beszámolója szerint a hírt rosszul, felháborodva fogadták a cég ügyfelei.

A lapnak nyilatkozott például David Anderson, aki a népszavazáson az elszakadásra szavazott, de úgy érzi, hogy a brexitnek nem erről kellett volna szólnia. Azért szavazott a távozásra, hogy egyszerűbbé váljanak a dolgok, ne kelljen olyan szabályokat betartani, amiket olyasvalaki hozott meg, akire nem is szavazhatott. Szerinte most rosszabb a helyzet, mint amilyen a szavazás előtt volt. A cikkből kiderül, hogy a férfi korábban ingatlanok kiadásából élt, de a brexit szavazás után eladta az ingatlanjait, és az volt a terve, hogy Portugáliába költözik nyugdíjas éveire, ezt azonban nem tehette meg eddig, mert nem kapott letelepedési engedélyt. Ezért jelenleg az év egy részében Essexben, egy részében pedig a portugál Algarvéban él, ezért sokat használja a brit adatcsomagját külföldön. Mint elmondta, felháborítja, hogy a telekommunikációs cégek hogyan próbálják meg lehúzni.

A két másik nagy telekomcég, a Three és az O2 korábban szintén azt mondta, hogy nem fogják visszavezetni a roamingdíjakat, ugyanakkor a közelmúltban mindkét vállalat új korlátozásokat vezetett be: a Three 20 gigáról 12 gigára korlátozta az EU-n belül egy hónapban használható adatmennyiséget, azon felül pedig 3 font/giga árszabást vezettek be.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.