Márki-Zay Péter szerint gyávaság, ahogy a kormány áttolta az önkormányzatokra a kötelező oltás kérdését

POLITIKA
2021 november 09., 12:50

Kedden ülésezett a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ), a találkozó után Gémesi György, a MÖSZ elnöke és Gödöllő polgármestere, Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter és az eseménynek helyszínt biztosító Jánoshida polgármestere, Eszes Béla tartott közös sajtótájékoztatót.

Eszes Béla elmondta, hogy a minimálbér-emelést üdvözlik ugyan, mert erre régóta szükség volt, de mellette szükség lenne az önkormányzati alkalmazottak, köztisztviselők bérrendezésére, amire nincs elégséges forrása az önkormányzatoknak, és egyelőre nem tudni, hogy a kormány tervez-e ezzel kezdeni valamit. Jelenleg úgy látni, hogy a közfoglalkoztatottak bére nem fog nőni jövőre, pedig ez százezer embert érint Magyarországon, és ők azok, akik összesen 20 nap szabadságot kapnak egy évre, és nem jogosultak az állami támogatási hitelprogramokra sem.

link Forrás

Gémesi szerint az önkormányzatok a második legnagyobb munkáltatók az országban, mégsem voltak bevonva egyetlenegy egyeztetésbe sem a bérekről szóló döntésekkel kapcsolatban.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere arról beszélt, hogy a kormány a minimálbér emelésével párhuzamosan csökkentené a vállalkozásokat terhelő adókat, ami üdvözölendő, de közben látni azt is, hogy a munkáltatók terheit úgy csökkentenék, hogy annak költségeit az önkormányzatokkal fizettetnék meg. Többek között az iparűzési adó ismételt csökkentése merült fel lehetőségként.

Karácsony szerint látni, hogy a kormány igazi szándéka nem a munkáltatók megsegítése, hanem az önkormányzatok rövid pórázra helyezése, hiszen az idei elvonások után nem minden önkormányzatnak jutott kompenzáció, ahol pedig jutott, ott észben is kellett tartani, hogy ez a kormánytól jött.

A főpolgármester szerint épp ezért elfogadhatatlan, hogy az önkormányzatok bevételét újra csorbító módon rendezné át a kormány, holott számtalan lehetőségük lenne még a beavatkozásra: Magyarországon van a világ egyik legmagasabb áfája, az EU-ban itt adóztatják a legjobban a minimálbért, és a jövedéki adóhoz is hozzá lehetne nyúlni, hiszen a magyar állam óriási pénzeket kaszál a mostani magas benzinárakon.

Karácsony elmondta, hogy egyetértenek a minimálbér megemelésével, örülnek annak, ha a bérek legalább megközelítik a régió béreit, de ennek a költségeit nem szabad az önkormányzatokra terhelni, ezért tiltakozni fognak a kormánynál is.

Egy másik olyan feladat, ami egyeztetés nélkül szakadt az önkormányzatok nyakába, a Covid elleni védekezés volt, amiben jól vizsgáztak ugyan, de itt is hiányolják az állami segítséget. Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, a MÖSZ elnökségi tagja és az ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról beszélt, hogy Magyarország lehet a világ egyetlen országa, ahol az önkormányzatok nemhogy támogatást nem kaptak a járvány idején, hanem komoly megszorításoknak voltak kitéve.

Márki-Zay szerint a kormány legutóbb is a felelősséget hárította át, amikor az önkormányzatok mint munkáltatók hatálya alá rendelte, hogy döntsenek az általuk foglalkoztatottak kötelező oltásáról. A polgármester szerint ez egy gyáva lépés volt, és ehhez az önkormányzatok sem anyagi támogatást, sem olyan információkat nem kaptak, amik alapján felelős döntést hozhatnának. Példaként említette, hogy Vásárhelyen úgy kéne döntést hozniuk, hogy sem a helyi kórház vezetője, sem a kormányhivatal, a tisztifőorvos részéről sincs jelen senki az üléseken, és hiába kérnek információkat a járványról, nem kapnak.

Szerinte a világon egyedülálló lehet az is, ahogy a kormány politikai alapon szervezi a védekezést, és szerinte ez összefügghet a kiugró magyarországi halálozási adatokkal is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.