Vádat emeltek a férfi ellen, aki fél éven át rendszeresen szexuális erőszakot követett el 14 éves nevelt lányával szemben

bűnügy
2021 november 09., 09:03
comments 4

A Somogy Megyei Főügyészség közleményében írta meg kedd reggel, hogy vádat emeltek azzal a negyvenes éveiben járó férfival szemben, aki több alkalommal is megerőszakolta nevelt lányát.

A közlemény szerint a férfi 2018-ban kezdett el szexuálisan közeledni élettársa előző kapcsolatából született 12 éves kislányához. A vádlott magatartása idővel egyre gátlástalanabbá és erőszakosabbá vált, míg végül 2020 nyarán bántalmazással, illetve életveszélyes fenyegetésekkel arra kényszerítette a kiskorú sértettet, hogy kielégítse őt. A vádlott ezután, mintegy fél éven keresztül napi szinten kényszerítette szexuális cselekményre a megfélemlített sértettet, akit a történtek után rendszeresen meg is fenyegetett azért, hogy arról ne merjen beszámolni senkinek.

A vádlott a szexuális erőszakon kívül is terrorban tartotta a családját, melynek során nemcsak a kiskorú sértettet és élettársát, hanem élettársával közös kiskorú gyermekeit is rendszeresen bántalmazta, ráadásul úgy, hogy kiskorú sértettek szemtanúi voltak annak, ahogy a vádlott édesanyjukkal, illetve testvéreikkel bánik.

A történtek végül 2021 elején a gyermekvédelmi jelzőrendszeren keresztül jutottak a barcsi nyomozók tudtára, akik őrizetbe vették a vádlottat, majd az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását is.

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetés, közügyektől eltiltás és a tizennyolcadik életévét be nem töltött személyekkel összefüggő valamennyi foglalkozástól eltiltás kiszabására, valamint a szülői felügyeleti jogának megszüntetésére tett indítványt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.