Veszélyhelyzet, különadó, gazdasági erőfölény megakadályozása – a kormány válogathat a benzinár-maximálás lehetőségei közül

gazdaság
2021 november 11., 13:02
comments 9

Bár piacgazdaságban némileg kommunista kicsengése van a hatósági árnak, az Orbán-kormánynak mégis széles mozgástere van arra, hogy törvényesen tudja befagyasztani a benzinárat. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón jelentette be: 480 forintban maximálják a 95-ös benzin árát november 15-től három hónapig. A részletek nyilván a Magyar Közlönyben hamarosan megjelenő rendelkezésekből derülnek majd ki, de a kormány kedve szerint válogathat, hogy milyen megoldást választ a hatósági ár bevezetésére.

Ez nem új dolog, például az első Orbán-kormány alatt, még 2000 májusában is felmerült ez a lehetőség, de akkor Járai Zsigmond pénzügyminiszter javaslatára a kabinet elvetette az ötletet, mert nem állt volna összhangban az ország uniós csatlakozási törekvéseivel. De már ebből is látszik, hogy a jogosítványa már akkor is meglett volna a kormánynak az intézkedés meglépésére.

De mi a helyzet most? Eleve a kormány kezében van egy adu ász: még szeptember végén a parlament januárig meghosszabbította a veszélyhelyzetet. A koronavírus-járvány okozta gazdasági károk mérséklésére hivatkozva pedig gyakorlatilag olyan tartalmú rendelet hozhat a kormány, amilyet csak akar. A drága benzinhez nagyrészt tényleg a Covid miatti turbulens nemzetközi és hazai folyamatok vezettek, így könnyű szívvel lehet a vírusra mutogatni a piacellenes szabály meghúzása közben.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.