Első csúcstalálkozóját tartotta meg Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai államfő, igaz, csak online keretek között. Az Egyesült Államok és Kína között évek óta egyre feszültebb a viszony, kereskedelmi viták mellett olyan érzékeny témák miatt is, mint Tajvan helyzete, a Dél-kínai-tenger sorsa vagy az emberi jogok helyzetének megítélése.
A keddi egyeztetés a legkomolyabb diplomáciai esemény volt a két nagyhatalom között Biden januári beiktatása óta. A kínai külügyminisztérium szóvivője szerint a találkozó konstruktív és eredményes volt, és segített abban, hogy a két fél jobban megértse a másik álláspontját.
A beszámolók szerint Hszi régi barátjaként üdvözölte Bident, míg a Reuters beszámolója szerint Biden arról beszélt indításként, hogy köztük sosem volt túl formális a kapcsolat, és mindig képesek voltak őszintén beszélni egymással. Hszi szerint arra lenne szükségük, hogy a két ország javítson a kommunikációjukon, és hogy közösen nézzenek szembe a kihívásokkal. A kínai államfő beszélt arról is, hogy az olyan globális kihívások leküzdéséhez, mint a klímaváltozás vagy a koronavírus-járvány, szintén arra van szükség, hogy egészségesek legyenek az amerikai-kínai kapcsolatok.
A két állam már múlt héten közös nyilatkozatot adott ki a glasgow-i klímacsúcs idején, ami akkor sokakat meglepett. Hszi most arról beszélt, hogy az emberiség egy globális faluban él, és közösen a kihívások, melyek rájuk leselkednek.
A cél annak a biztosítása, hogy Kína és az Egyesült Államok versenye ne forduljon át konfliktusba - mondta el Biden: „Felelősséggel tartozunk a világ és a népeink iránt” - tette hozzá az amerikai elnök, aki a személyes találkozót előnyben részesítette volna, de a kínai vezető a koronavírus-járvány kezdete óta nem hagyta el országát, a glasgow-i csúcson sem volt ott.
Az amerikai elnök reményét fejezte ki, hogy legközelebb személyesen találkozhat kínai hivatali partnerével, és hogy "nyílt beszélgetést" folytatnak majd az emberi jogokról és a biztonsági kérdésekről is.
Biden kitért arra is, hogy hisznek abban, hogy minden országnak azonos szabályok szerint kell eljárnia, és hogy az Egyesült Államok mindig ki fog állni érdekeltségei, a számukra fontos érdekek és a szövetségeseik mellett. Ez utóbbival vélhetően Tajvanra célzott, ami az egyik leginkább konfliktusos téma a két nagyhatalom között.
A BBC gyorselemzése szerint korábban már mindkét vezető célzott arra, hogy az egyre fokozódó rivalizálás köztük valójában egyik országnak sem válik előnyére, és potenciális veszélyeket is rejt magában. Épp ezért volt jelentősége még ennek a virtuális találkozónak is, hiszen hosszú ideje nem lehetett látni olyat, hogy a kínai és az amerikai vezető ilyen jó hangulatban egyeztessen egymással. Biden és Hszi az amerikai elnök beiktatása óta kétszer beszélt egymással rövidebben, de csúcstalálkozóból ez volt az első.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.