42 év után engedtek ki a börtönből egy amerikai férfit, aki ártatlanul ült egy hármas gyilkosság miatt

bűnügy
2021 november 24., 09:05
comments 2

A most 62 éves Kevin Stricklandet 1979 júniusában ítélték el hármas gyilkosság miatt, mint kiderült, jogtalanul. A férfit emiatt most 42 év után engedték ki a börtönből, ahol ártatlanul ült.

link Forrás

A BBC azt írja, ez volt a leghosszabb jogtalan bebörtönzés Missouri állam történetében, de az állam törvényei szerint nem valószínű, hogy Strickland anyagi kártérítést kapna, mivel Missouri állam csak a DNS-bizonyíték alapján felmentett rabokat kártalanítja, azokat nem, akiket szemtanú vallomása miatt mentenek fel.

A Midwest Innocence Project ügyvédjei hónapok óta dolgoztak azon, hgy szabadon bocsássák Stricklandet, aki 15 487 napot töltött a börtönben. Tricia Rojo Bushnell, a Midwest Innocence Project jogi igazgatója szerint a férfinek „semmmi sem fogja visszaadni az elveszett éveket”, úgy fogalmazott, az, hogy az állam nem kárpótolja őt a történtekért, „nem igazságszolgáltatás”.

Stricklandet azután ítélték el, hogy 1978-ban négy támadó három embert is lelőtt, a 22 éves Sherrie Blacket, a 22 éves Larry Ingramet és a 20 éves John Walkert. Egy negyedik ember, a húszéves Cynthia Douglas csak megsérült, neki úgy sikerült megmenekülnie, hogy halottnak tettette magát. A rendőrség végül a nő nővérének barátja gyanújára alapozva tartóztatta le az akkor tizenéves Stricklandet, majd állítólag nyomást gyakoroltak Cynthia Douglasre, hogy kiválassza Stricklandet a felsorakoztatott emberek közül. Strickland azt mondta a rendőröknek, hogy a gyilkosság idején otthon volt és tévét nézett. Soha semmilyen tárgyi bizonyítékot nem tudtak felmutatni, ami bizonyította volna, hogy köze lett volna a gyilkossághoz.

Az első, 1979-es tárgyalása az esküdtszék döntése nélkül ért véget, miután a 12 tagú testület egyetlen fekete esküdtje a felmentése mellett foglalt állást. A második tárgyaláson a kizárólag fehér esküdtekből álló esküdtszék már bűnösnek találta Stricklandet.

Douglas évekkel később azt írta a Midwest Innocence Projectnek, hogy „a dolgok akkoriban nem voltak világosak, most már többet tudok, és szeretnék segíteni ennek az embernek”, de a nő még azelőtt meghalt, hogy hivatalosan is visszavonhatta volna a tanúvallomását. Douglas családtagjai mindannyian azt vallották a bíróságon, hogy a nő „rossz embert választott”.

Jackson megye ügyészei 2020 novemberben kezdték el felülvizsgálni Strickland ügyét, és egy új törvény értelmében indítványt nyújtottak be, amelyben a férfi azonnali felmentését és szabadon bocsátását követelték. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.