Blikk: Zaklatás miatt nyomkövetővel a lábán praktizált egy háziorvos, aki aztán újabb szexuális zaklatást követett el

bűnügy
2021 november 24., 07:45
comments 3

Szexuális zaklatás miatt nyomkövetővel a lábán praktizált továbbra is egy háziorvos, akit most újabb szexuális zaklatással vádolnak, a férfi idén nyáron egy budapesti rendelőintézetben egy vizsgálóágyon fekvő, kiszolgáltatott helyzetben lévő női beteget fogdosott – írja a Blikk.

A lapnak megszólalt az orvos egyik munkatársa, aki szerint „folyamatosan téma volt, hogy az orvost nem szabad egyedül hagyni női páciensekkel, mert tapogatja őket, ahol csak lehet”. Ő beszélt arról is, hogy „furcsa volt, hogy folyamatosan húzkodta a zokniját a doktor, de csak később tudtuk meg, hogy azért, mert nyomkövető van a lábán”.

A Blikk információi szerint az orvos ellen korábban nyomozás indult egy 14 év alatti lány megerőszakolásáért, de az eljárást végül megszüntették. A lap szerint a férfit azzal vádolták, hogy 2016-ban elcsalt magához egy kiskorú, mentálisan sérült lányt, akit háromszor is megerőszakolt. A lány feljelentést tett, de a nyomozást később azért szüntették meg, mert a lány 2018-ban öngyilkos lett, az ő beszámolóján kívül pedig nem volt más bizonyíték.

A Blikk megkereste a Magyar Orvosi Kamarát, hogy miképp dolgozhatott az orvos nyomkövetővel a lábán, tudott-e a munkáltató az ellene folyó eljárásokról, illetve indult-e vele szemben etikai vizsgálat. A kamara mindhárom kérdésre azt válaszolta: „Nincs erről információnk”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.