Koronavírus-számok Magyarországon 12/2/2021
Elhunytak + 218 Σ 34 931
Kórházban - 96 Σ 7 450
Fertőzöttek + 10 466 Σ 1 124 726
Tesztek + 42 035 Σ 8 516 699
Oltottak + 6 336 Σ 6 138 885
A legújabb trendek

A Vígszínház egyik színésze szerint a színháznak fontosabb a pénz, mint a covid elleni óvintézkedések, Rudolf Péter cáfol

november 25., csütörtök 13:20
1

Szerdán este Wunderlich József, aki 2015 óta a Vígszínház társulatának tagja, a Facebook-oldalán posztolt egy hosszabb bejegyzést, amiben a Vígszínház vezetését kritizálta, és azt írta, az alapvető óvintézkedéseket sem hozták meg az intézményben a színészek védelmében, akik közül emiatt többen aggódnak, a családosok és idősek is. A poszt azóta már nem nyilvános, de többek közt az alábbiakat állította:

A posztban a színész többször is arra utalt, hogy a színház vezetése az anyagi érdekeket a társulat biztonsága elé helyezi, és többek közt a következő állításokat tette:

  • Többen kérték, hogy legalább hetente teszteljék a színészeket, illetve dolgozókat, hiszen maszk nélkül kell érintkezniük. A színház válasza az volt, hogy „folyik el a lé.”
  • A tíznapos karanténból frissen kijőve kérte, hogy ne kelljen a 79 éves Halász Judittal egy színpadon játszania, hiszen ezzel veszélynek teszi ki őt, mivel a felesége és a gyerekei tesztje is pozitív volt. Azt mondták neki, tíz nap után, ha nincsenek tünetei, jogilag rendben van, hiszen már nem számít fertőzőnek.
  • Próbálták meggyőzni a színházat, hogy maszkban játszhassanak, de ezt sem engedélyezték, arra hivatkozva, hogy „mit mondunk a nézőknek”.
  • A „külsősöket” nem ellenőrzik hőméréssel, nem kérik számon rajtuk a maszkhasználatot, és az sem ellenőrizhető, hogy valaki a rossz egészségi állapota ellenére is bemegy-e. Wunderlich szerint ennek az oka, hogy ha túl sok zenész vagy táncos esik ki egyszerre, akkor bukják a nagy zenés előadások bevételeit.
  • Utólag sem teszteltették a kollégákat, amikor kiderült, hogy egyikük fertőzötten játszott.

Wunderlich szerint a színészek nagy része fél erről beszélni, mert az állásukat féltik, ő pedig sokáig bízott abban, hogy a helyzetet színházon belül is meg lehet oldani, de úgy látja, mégsem így van.

Rudolf Péter, a színház igazgatója minderről a HVG-nek azt mondta, hogy az állam és az orvosok által biztonságosnak ítélt protokollt követik, sőt néha még annál szigorúbban is járnak el, noha 97 százalékos náluk az átoltottság:

Rudolf szerint Wunderlich minden állítása „tételesen cáfolható”, például „minden külsősnek december 15-éig be kell mutatnia a védettségi igazolványát, különben jogomban áll nem folytatni velük a közös munkát.” Rudolf a „folyik el a lé” állításról azt mondta, a színház a járvány kezdete óta bevezette, hogy ha bármelyik alkalmazott tüneteket észlel magán, a Vígszínház fizeti a tesztjét, emellett mindenütt kint van a kézfertőtlenítő, heti több alkalommal fertőtlenítik a színházat, és kértek minden munkatársat, hogy csakis tünetmentesen vegyék fel a munkát.

A Vígszínház épülete éjszakai díszkivilágításban. Fotó: Terbócs Attila / Wikimedia Commons - CC BY-SA 3.0

Azt mondta, jelenleg hivatalos állásfoglalást vár arról, hogy kötelezheti-e az oltatlanokat arra, hogy a színház költségén, munkaidőn kívül végezzenek rendszeres tesztet, de amennyiben erre lehetősége lesz, be fogja vezetni ezt.

„A vírus egész ideje alatt az emberi élet és biztonság javára határoztam meg a színház működését, a hivatalos protokollt követve. Azt is elmondtam, hogy aki ennek ellenére sem érzi magát biztonságban, kivehet fizetés nélküli szabadságot erre az időszakra, ezt nem fogom a színház elleni árulásnak tekinteni” – mondta Rudolf Péter.

Az igazgató arról is beszélt, hogy „amennyiben le kell állnia a színháznak, azt meg tudjuk tenni, de nem szeretnék ennek elébe menni, és jelenleg okunk sincs rá.”

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt