Csehországban is megjelent az omikron

külföld
2021 november 29., 17:25
comments 1

Megerősítették a laboratóriumi vizsgálatok, Csehországban is megtalálták az első omikron-variánssal fertőzöttet. A prágai egészségügyi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint a mutációt egy libereci nőnél találták, aki korábban egy csoporttal Namíbiában járt és Dél-Afrikán, illetve Dubajon keresztül szombaton utazott haza. Jelenleg az utastársai szűrése zajlik.

Összeült az ügyvezető cseh kormány és az országos válságstáb, hogy a koronavírus-elleni oltás kötelezővé tételéről egyeztessen.

"Egyetértettünk abban, hogy az oltást az egészségügyben, a szociális szférában, a mentőknél, a büntetésvégrehajtásnál, a hadseregben és a 60 éven felülieknél kötelezővé kellene tenni"

- jelentette ki Jan Hamácek ügyvezető belügyminiszter, a válságstáb elnöke. Tájékoztatása szerint az egészségügyi tárca a következő napokban kidolgozza a szükséges törvényes intézkedések javaslatait, amelyeket azután az egyes minisztériumok és a kormány is napirendre tűznek. A tízmilliós országban jelenleg 5800 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 950 állapotát súlyosnak minősítették az orvosok. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.