Szijjártó szerint a titkosszolgálatok észlelik, hogy bizonyos országok befolyásolni akarják a választásokat

2021 november 30., kedd 7:17
15

Rosszul idézték a Financial Timesban, valójában nem mondta, hogy az Egyesült Államok jövőre megpróbál majd beavatkozni a magyar választásokba, mondta Szijjártó Péter külügyminiszter a CNN-nek. Állítása szerint csak arról beszélt, hogy Közép-Európát mindig is befolyásolni akarta a világ keleti és nyugati fele.

A CNN-nek adott interjújában aztán felhozta, hogy bizonyos nagykövetségek „kormányellenes cikkeket” finanszíroznak, vagy pályázati úton adnak pénzt „a kormány ellen dolgozó” sajtónak.

„Tudja, megvannak a titkosszolgálataink, amelyek már észleltek bizonyos előkészületeket ezen a téren, mely szerint bizonyos országok, bizonyos entitások, bizonyos szervezetek befolyásolni szeretnék a közakaratot Magyarországon, még a választások vonatkozásában is”- mondta, majd így folytatta: „ezeknek a szolgálatoknak, amelyek közül az egyik az én tárcám alá tartozik, kötelessége fellépni az ilyen beavatkozási kísérletekkel szemben, és természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy biztosítsuk, hogy kizárólag a magyar emberek dönthessenek az ország jövőjéről”.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt