Meghalt Avar János

GYÁSZ
2021 december 02., 13:14
comments 1

83 éves korában elhunyt Avar János, újságíró, külpolitikai szakértő. Erről Hann Endre szociológus és közvélemény-kutató - Avar János közeli barátja - számolt be privát Facebook-oldalán csütörtök délben.

link Forrás

Avar János 1938-ban született a csehszlovákiai Rozsnyón. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt, mielőtt 1961-ben a Népszabadságnál kezdett dolgozni. Kilenc évig írt a lapnak, kezdettől elsősorban külpolitikai témákról.

1966 után a Magyar Televízióban is jelentkezett külpolitikai kommentárokkal, 1970 után pedig a Magyar Nemzet munkatársa lett, ahol három időszakban - 1971 és 1975, 1981 és 1985, illetve 1989 és 1993 között - washingtoni tudósítóként is dolgozott. 2002 után a Vasárnapi Hírek című lapott szerkesztette. Hosszú ideig állandó résztvevője volt az ATV Újságíróklub című műsorának.

Összesen 12 könyvet írt az amerikai politikáról és amerikai politikusokról.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.