Franciaországba is megérkezett az omikron

járvány
2021 december 03., 15:59

Franciaországban is megjelent a koronavírus omikron variánsa, eddig kilenc esetet diagnosztizáltak öt különböző régióban, jelezték pénteken az illetékes egészségügyi hatóságok.

„Amint az érintettek pozitív PCR-teszt eredménye ismertté vált, karanténba kerültek az otthonaikban a kontaktszemélyeikkel egyetemben, még a vírusvariáns beazonosítására alkalmas szekvenálási elemzések eredménye előtt” - olvasható az egészségügyi tárca közleményében.

Valamennyi fertőzött a közelmúltban érkezett a dél-afrikai régióból, Nigériából, Mozambikból és a Dél-afrikai Köztársaságból. Az első omikron-fertőzöttet a tengerentúli Réunion szigetén diagnosztizálták, majd a Párizs körüli Ile-de-France régióban, Elzászban, a Loire-menti megyékben azonosítottak fertőzéseket. A francia Riviérán és Auvergne-Rhone-Alpes régióban is diagnosztizáltak egy-egy esetet.

Olivier Véran egészségügyi miniszter a France Info hírrádióban pénteken elmondta: feltételezhető, hogy az omikron variáns már hetek óta terjed az országban, s „egyértelmű, hogy legalább annyira fertőző, mint a delta variáns”. A tárcavezető ugyanakkor hozzátette: „az első jelek, amelyek a dél-afrikai régióból érkeznek, nem azt mutatják, hogy az esetek különösen súlyosak lennének”. Elismerte viszont azt is, hogy az új mutánsnak a járványra gyakorolt hatásait egyelőre nem ismerjük.

Franciaországban továbbra is a koronavírus delta variánsa a meghatározó, s a jelenlegi, az ötödik járványhullámban az új megfertőződések mintegy 99,8 százalékát okozza.

A párizsi Pasteur Intézet modelljére hivatkozva, a miniszter kifejtette, hogy az ötödik hullám tetőzése január végén várható, azaz addig a napi esetszám és a kórházban ápoltak számának emelkedésével számol a kormány.

Jóllehet az omikron variáns pontos hatásai még nem ismertek, megjelenésének hírére az egészségügyi tárca szerint megemelkedett a koronavírus elleni oltás első adagját igénylők száma.

Franciaország az egyik legjobban átoltott társadalom az Európai Unióban: az oltásra jogosultak 90 százaléka vette fel eddig az első adagot, és amióta szombaton megnyílt a lehetőség minden 18 éven felüli számára az emlékeztető, harmadik oltás igénylésére, több, mint 5,5 millióan foglaltak időpontot az interneten.

Olvier Véran szerint ez rekordnak számít, utoljára a július 12-i héten jelentkeztek legtöbben az oltásra, amikor is a kormány bejelentette a védettségi igazolás használatának bevezetését a mindennapi életben. Akkor egyetlen hét alatt 3,7 millióan igényelték az oltás első két adagját.

A tárcavezető elmondta: jelenleg naponta több mint 615 ezren foglalnak időpontot, 60 százalékuk 50 évnél fiatalabb.

Franciaországban a védettségi igazolás január 15-től csakis három oltással lesz érvényes, aki a második oltás után hét hónappal sem vette fel a harmadik adagot, elveszti a védettségi igazolását.

Az ötödik hullám továbbra is felszálló ágban van: míg egy hónappal ezelőtt naponta 6 ezer új fertőzöttet jelentettek, az elmúlt hét napban 36 ezer volt az új megfertőződések napi átlaga, de az elmúlt napokban már az 50 ezret közelítette a napi esetszám. A kórházban ápoltak száma is fokozatosan nő: a 10 ezer kórházban ápolt fertőzöttek közül kétezer állapota súlyos. Véran miniszter szerint jelenleg minden tizedik percben egy fertőzött beteg kerül intenzív osztályra. Erre a harmadik hullám óta nem volt példa. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.