Saját boncolásáról talált leletet az EESZT-ben

2021 december 4., szombat 18:52
15

Sánta Mária az RTL Híradójának újságolta el, hogy épp egy laborvizsgálati leletet keresgélt az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT), azaz az online egészségügyi nyilvántartásban, amikor váratlanul szembesült azzal, hogy már boncolják.

November 18-án történt Mária halottkezelése, tudta meg Mária az Ügyfélkapuján néhány nappal később. A boncolás helyszíne elvileg a Péterfy Kórház pathológiai osztálya volt.

A 32 éves nő okkal gyanakodott, hogy a rendszerben van a hiba, és valójában életben van, mert az EESZT az elhunyt vizsgálata után még két, további járóbeteg-ellátást is rögzített. Az pedig alighanem az orvosainak is feltűnt volna, hogy a vizsgált páciens már halott.

A helyszín annyiban stimmelt is, hogy novemberben Mária valóban járt a Péterfyben, csak nem boncolták, hanem laborvizsgálaton járt.

Az RTL riportjában Késmárky András háziorvos jelezte, hogy a tévedés valószínűleg emberi hiba lehet, de annyiban nem meghökkentő, hogy orvosi értelemben a pathológiai vizsgálat sem különbözik az élő emberek ellátásától, és ezt a különbséget az EESZT sem feltétlenül érzékeli.

A halottá nyilvánításnak ellenben bonyolultabb és hosszadalmasabb adminisztratív háttere van, így Máriát és senki mást nem fenyegeti az a veszély, hogy egy ilyen hiba miatt a rendszer automatikusan halottnak tekinti, és hogy emiatt az ellátásának dokumentációja ne lenne a továbbiakban elérhető vagy frissíthető.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt