Az igazságügyi bizottság leszavazta a képviselők kötelező oltását

POLITIKA
2021 december 07., 13:18
comments 3

Leszavazták az Igazságügyi Bizottságban az országgyűlési képviselők kötelező oltására vonatkozó javaslatomat - kezdi közleményét Bencsik János független (korábban jobbikos) országgyűlési képviselő.

„Indítványomat egyedül Dr. Fülöp Erik független képviselőtársam támogatta, így az nem került tárgysorozatba vételre. Javaslatomat azért nyújtottam be, mert az Országgyűlés tagjai nem állnak munkaviszonyban az Országgyűlés Hivatalával, így mi csak saját magunkat kötelezhetjük az oltás felvételére. Úgy gondolom, a jelenlegi helyzetben ez nem csak egy lehetőség számunkra. Ez a kötelességünk” - írta.

Bencsik már idén januárban Kásler Miklóshoz fordult, kezdeményezte, hogy az elsők közt vegyék fel az oltást, de a miniszter nem állt kötélnek. „Tudom, hogy képviselőtársaim az elmúlt tíz hónapban túlnyomórészt már beadatták a vakcinát. Most azonban itt lett volna az ideje, hogy egy jogi aktussal jelképesen is közösséget vállaljunk azokkal a honfitársainkkal, akik a járvány elleni küzdelem során felelősen jártak el, és bátorítsuk a kételkedőket. Azt szerettem volna, hogy az Országgyűlés legyen bátrabb, mint a kormány, amely a munkaadók vállára helyezte át a döntés súlyát a kötelező oltás ügyében. Célom az volt, hogy vállaljuk a felelősséget és a példamutatást. Ha egy bolti eladó vagy buszvezető számára kötelezővé lehet tenni az oltás, akkor a képviselők számára is annak kéne lennie.

Sajnálom, hogy ezt végül sem a kormánypárti, sem az ellenzéki oldal egyetlen frakciója sem vállalta.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.