Feljelentette rendőr kollégáit, amiért azok elkábították, majd levideózták, ahogy megerőszakolják

bűnügy
2021 december 10., 09:18
comments 36

A Készenléti Rendőrség egyik bevetési alosztályán dolgozó Zsiga Katalin őrmester azt állítja, két kollégája megerőszakolta őt. A Blikk szerint pár nappal ezelőtt tett feljelentést az őrmester a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészségen.

„Az egészből csak arra emlékszem, hogy miután letelt a szolgálat, megvacsoráztunk, majd nekem kicsit fájt a fejem, úgyhogy elmentem aludni a panzióban, ahol elszállásoltak minket. (...) Reggel még rosszabbul voltam, fájt a fejem, görcsölt a hasam. A határról visszafelé tartó úton el is ájultam. Arra tértem magamhoz, hogy egy parkolóban vagyunk, az ablak le van húzva, én meg vérzem” – mondta a lapnak az őrmester, aki bár nem érezte jól magát, nem ment el orvoshoz.

Napokkal később az egyik kollégája közölte vele, hogy egy videó kering róla, amin az látszik, hogy két kollégája, egy törzsőrmester és egy főtörzsőrmester megerőszakolja. A nő azt állítja, ezután az egyik erőszaktevő nemcsak beismerte a tettét, de azt is elmondta, hogy mindez azért történt, mert a nő nem adta oda magát.

Zsiga Katalin azt állítja, kollégája megfenyegette őt, hogy ne beszéljen az esetről, ő azonban jelentést írt a parancsnokának, amiben beszámolt a megerőszakolásról, a videóról és a fenyegetésről is. „Azt mondták, hazudok, kitaláltam az egészet, aztán el akartak vitetni a pszichológiára az éjszaka közepén, hogy bolondnak nyilvánítsanak” – mondta a lapnak az őrmester, akit ezután szabadságra küldték, majd közölték vele, hogy telefonon értesítik a fejleményekről. Állítása szerint mindezek ellenére december 10-re berendelték szolgálatra, és közölték vele, hogy ha nem áll munkába, katonai bűncselekményt követ el.

Zsiga Katalin az ügyészségen is feljelentést tett, ahonnan azt a tájékoztatást kapta, hogy az ügyet áttették a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészségre, ahol szexuális erőszak miatt rendeltek el nyomozást.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.