A Mikulás nem létezik, mondta az olasz püspök a gyerekeknek, az egyház nem győz bocsánatot kérni

2021 december 11., szombat 9:51
10

Egy szicíliai püspökség szóvivője hivatalosan elnézést kért, amiért Antonio Stagliano püspök pár napja azt mondta egy csapat gyereknek, hogy a Mikulás nem létezik és hogy a piros ruháját a Coca-Cola találta ki reklámcélból.

“A püspök nevében sajnálatomat szeretném kifejezni a megjegyzése miatt, ami elszomorította a kicsinyeket, miközben jelezni szeretném, hogy Stagliano püspök úrnak ez nem állt szándékában” - közölte az egyházmegye szóviviője. A Facebookon publikált szöveg további részében azt magyarázzák, hogy a Szent Miklós alajára épülő Mikulás jó esetben a nagylelkűség, az önzetlenség szimbóluma, rossz esetben viszont, ha elveszti ezt a jelentését, csak a konzumerizmus, a birtoklási vágy és a vásárlás jelképe.

A botrány gyökere igazából a Mikulás figurája körüli zűrzavar. Olaszországban például - angolszász kulturális hatásra - karácsony este jön a Babbo Natelénak nevezett Mikulás, de csak aránylag nemrég, mert ő itt eredetileg egyáltalán nem volt a karácsonyi sztori része, ahogy például nálunk sem. Az olasz gyerekek hagyományosan eleve nem is karácsonykor, hanem január 6-án, Vízkeresztkor kapnak ajándékot, ráadásul egy La Befana nevű boszorkánytól.

A Mikulás-Télapó-Santa Claus-figurának köztudott módon kevés köze van a legenda szerint szegény leányoknak pénzt ajándékozó Szent Miklós püspök keresztény hagyományához. Az angolszász - eredetileg amerikai - Santa Claus figurája, aki egy Északi-sarkon lakó dagadt, piros ruhás, fehér szakállas bácsi, aki Karácsonykor ajándékot hoz, egy hamar népszerűvé vált, 1823-ban publikált amerikai versből származik. De ebben a versben Santa még egy dagadt, piros ruhás, fehér szakállas törpe manó. A ma ismert figura több népszerű, XIX. század végi grafika, majd XX. század eleji reklámkampány alapján fejlődött ki és lett a manócskából másfél mázsás nagydarab férfi. Ebben tényleg nagy szerepe volt a Coca-Colának, de más cégek már őelőttük is reklámoztak piros köpenyes Santával. Akinek a neve nem valamilyen ismeretlen Szent Klauszra utal hanem a holland Sinterklaas nevének angolosítása. Sinterklaas még maga Mikulás volt, a Szent Miklós-legendához kötődő, december 6-án érkező jótét lélek, akit a például New Yorkot is megalapító holland telepesek vittek magukkal Amerikába, ahol idővel erősen megváltozott.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt