Jobboldali oltásellenesek miatt tartott razziát a német rendőrség

2021 december 15., szerda 12:32

Németország keleti részén, Szászországban több rendőrségi razziát is tartottak, miután Michael Kretschmer miniszterelnököt megfenyegették, amiért támogatta a koronavírus elleni intézkedéseket. A szélsőjobboldali oltásellenes csoport tagjait azzal gyanúsítják, hogy nyílpuskákkal és „szúrófegyverekkel” terveztek erőszakos támadást.

Fotó: SEBASTIAN KAHNERT/dpa Picture-Alliance via AFP

Az új német kancellár, Olaf Scholz szerdán úgy fogalmazott a parlamentben, hogy nem engedik „a gátlástalan szélsőségesek kicsiny kisebbségének”, hogy akaratukat a társadalomra kényszerítsék.

A szászországi rendőrség közleménye szerint azután tartottak razziát több helyen is, hogy egy héttel ezelőtt a Frontal című műsorban bemutatták, hogy több újságíró is beépült a közel száz fős, Dresden Online Networking nevű csoportba. A műsorban bemutattak egy beszélgetést, amely szerint az egyik tag arról beszélt, hogy fegyver van náluk, és készenlétben állnak, illetve a rendőrség szerint beszélgetéseikben a tartományi miniszterelnök és más tartományi képviselők megölését tervezték.

Németországon belül Szászországban a legalacsonyabb az átoltottsági arány, és itt a második legmagasabb a fertőzöttek száma. Az oltás első adagját 61,9 százalék kapta meg. (BBC)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt