Egy korrupciós ügy orosz bírósági ítéletéből derült ki, hogy kéthetente 1300 tonna élelmet vittek Kelet-Ukrajnába, a hivatalosan nem létező orosz csapatoknak

külföld
2021 december 16., 11:03
comments 7

A putyini Oroszország Ukrajna elleni furcsa háborúja például azért is furcsa, mert az orosz fél hivatalosan mindig is hevesen tagadta, hogy a hadseregük valaha ukrán területre lépett volna. A kvázi hivatalos beismerés váratlan helyről és abszolúte véletlenül jött most.

Egy rosztovi bíróság novemberben hozott ítéletet egy klasszikus korrupciós ügyben. A vádlott, aki végül 5,5 évet kapott, amiért egy élelmiszer-kereskedelmi cég képviselőjeként rendszeres korrupciós összegeket fizetett ki egy katonatisztnek összesen 4,5 millió forint értékben. A netre most kitett ítélet szerint szerint a katona azzal vette rá a vádlottat a tejelésre, hogy megfenyegette, különben eléri a szállítási szerződés felbontását. Csakhogy az ítéletből kiderül, hogy nem akárhová mentek ezek a szállítmányok - kéthetes rendszerességgel 1300 tonna élelmiszer: az orosz hadsereg Kelet-Ukrajnában állomásozó katonáinak.

A dokumentumból kiderül, hogy 2018-19-ben biztosan történtek ilyen szállítások. A vádlott vallomásában részletesen elmesélte, hogyan juttatták ki az élelmet. Egyetlen teherautó odajuttatása 60-80 ezer rubeljébe (270-350 ezer forint) került a cégnek, mivel a sofőrök a szokásosnál többet kértek a kockázatos útért a háborús övezetbe. Az orosz-ukrán határon odamenet átadták a szállítmány dokumentumait, leszerelték az orosz teherautók rendszámát és így haladtak tovább a célállomás felé, a “fogadó fél felügyelete alatt” - vallotta a vádlott.

Oroszország mindeddig következetesen állította, hogy a szakadár ukrajnai területeken sosem voltak orosz csapatok, hanem helyiekből szerveződött milíciák állnak szemben az ukrán hadsereggel, soraikban pedig legfeljebb magánemberként érkezett orosz állampolgárok harcolnak.

Az ügyről beszámoló Radio Svoboda számításai szerint ekkora, ilyen sűrűn szállított élelmiszer-mennyiség 26 ezer katona táplálásához lehet elegendő. De azt is megemlítik, hogy a bírósági ítélet nem zárta ki, hogy más cég is szállíthatott ide ellátmányt az orosz hadseregnek.

Update:

Cikkünk publikálása óta a következők történtek. A Meduza friss cikke szerint Dimitrij Peskov, Putyin elnök sajtótitkára azt nyilatkozta, hogy nem, a Donbasszban nincsenek és sosem állomásoztak orosz csapatok, az orosz csapatok Oroszország területén tartózkodnak. Így az egész ügy csak tévedés eredménye lehet, a szöveg - vagyis az ítélet - írói tévedhettek, hiszen lehetetlen, hogy valaki Ukrajnába szállított volna élelmet az orosz hadseregnek.

Ekkortájban tűnhetett el a bíróság honlapjáról a cikkünk élesítésekor még éles, fentebb linkelt ítélet, ami e pillanatban itt az archívumban viszont még megtekinthető.

A friss infókért örök hálánk G.-nek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.