Ferenc pápa szerint szinte sátáni a nők ellen elkövetett erőszak

nők elleni erőszak
2021 december 20., 12:04
comments 3

Ferenc pápa „szinte sátáninak” nevezte a nők elleni családon belüli erőszakot az olasz TG5 vasárnapi műsorában.

Ferenc pápa négy hátrányos helyzetű és nehéz sorsú emberrel beszélgetett, akik közül az egyikük családon belüli erőszak áldozata volt, négy gyermekével menekült el otthonról. Ferenc pápa a sajnálatát fejezte ki, hogy „nagyon-nagyon magas” azoknak a nőknek a száma, akiket bántalmaznak az otthonukban.

„Az a probléma, hogy számomra ez szinte sátáni, mert kihasznál egy olyan személyt, aki nem tudja megvédeni magát, csak az ütéseket próbálja valahogy elkerülni. Ez megalázó. Nagyon megalázó” – mondta Ferenc pápa.

A járvány kitörése óta Ferenc pápa többször is szót emelt a családon belüli erőszak ellen, aminek a száma világszerte megnövekedett a karanténidőszakban. Egy 13 országra kiterjedő ENSZ-jelentés szerint a megkérdezett nők fele azt mondta, hogy a világjárvány kezdete óta tapasztalt már valamilyen erőszakot. Az olasz rendőrség adatai szerint pedig naponta 90 nő esik valamilyen bántalmazás áldozatául az országban, aminek 62 százaléka családon belüli erőszak. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.