„Ha hívlak fel veszed” - zsarolt meg három fiatalkorú egy 55 éves embert

bűnügy
2021 december 20., 07:48
comments 3

A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat három fiatalkorú fiúval szemben, mivel egyikük pénzt követelt a sértettől, a bűncselekmény elkövetéséhez pedig két társa is segítséget nyújtott.

Az egyik 17 éves vádlott 2021 júliusától kezdődően telefonon, illetve az általa kézzel írt levélben azzal zsarolta az 55 éves sértettet, hogy amennyiben nem ad neki készpénzt, úgy róla egy olyan fényképet juttat el a gyámhatósághoz és a rendőrséghez, amely miatt a sértett börtönbe kerülhet.

Itt egy részlet a levélből:

A fiatal fiú a bűncselekmény elkövetésébe nem sokkal később bevonta két, szintén fiatalkorú – egy 16 és egy 17 éves – társát is. Az egyiküktől kölcsönkért telefonon ismételten felhívta a sértettet, akit ekkor már azzal fenyegetett meg, hogy felgyújtja a házát, amennyiben nem fizet neki még aznap százezer forintot.

A vádlottak ezt követően megállapodtak abban, hogy amíg az egyikük átveszi a sértettől a készpénzt, addig két társa a közelben elrejtőzve figyeli az eseményeket, a megszerzett pénzt pedig később elosztják egymás között. A pénz átvételekor azonban a nagyatádi nyomozók elfogták és őrizetbe vették a vádlottakat, akikkel szemben – a letartóztatásra irányuló ügyészi indítvány ellenére – a bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el.

A Nagyatádi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség az egyik vádlottal szemben fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés, míg két – a bűncselekmény elkövetéséhez segítséget nyújtó – társával szemben javítóintézeti nevelés kiszabására tett indítványt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.