Egy háziorvos és az asszisztense egy kozmetikuson keresztül pénzért adott védettségi igazolást oltatlanoknak

bűnügy
2021 december 21., 18:37
comments 7

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján nyomoz a BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya három nő ellen, akik a gyanú szerint jogosulatlanul és engedély nélkül védettségi igazolványt adtak 13 oltatlan embernek.

photo_camera Fotó: police.hu

A jelentkezőknek meg sem kellett jelenniük az orvosi rendelőben, az irataikat egy kozmetikus adta át az orvosi asszisztensnek, aki az adatokat az orvos tudtával, az ő jogosultságát használva rögzítette a rendszerbe.

Volt, aki közvetítőn keresztül 100 ezer forintot adott egy igazolásért.

photo_camera Fotó: police.hu

A BRFK nyomozói az orvosi rendelőben és a három nő lakásán tartott kutatáson lefoglaltak 4 220 000 forintot, 580 eurót, informatikai eszközöket, oltási igazolványokat és egyéb orvosi iratokat is.

A rendőrök a 60 éves orvost és 45 éves asszisztensét 13 rendbeli védettségi igazolással visszaélés és hétrendbeli vesztegetés elfogadása, a 42 éves közvetítőt pedig 9 rendbeli bűnsegédként elkövetett védettségi igazolással visszaélés és egyrendbeli vesztegetés miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Mindannyian szabadlábon védekeznek. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.