Szél Bernadett: Merkely szerint Müllernél vannak az adatok, Müller szerint nála nincs. Ezt így hogy gondolják?

járvány
2021 december 23., 11:54
comments 5

„Teljesen abszurd helyzet bontakozott ki, Merkely szerint Müller Cecíliánál vannak meg az általam kért járványügyi adatok, csakhogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ épp tegnap közölte, hogy nincs nála, amit kérek. A kör bezárult: itt valaki nem mond igazat”

– írja Facebookon Szél Bernadett.

A független országgyűlési képviselő szerint Merkely Béla „épp a SOTE honlapján magyarázkodik”, hogy miért nem küldte el a kért közérdekű adatokat, és „azt állítja, hogy a négy egyetem közös munkacsoportja »naprakész, keresztmetszeti adatok alapján dolgozik«” míg Szél összesített, négy egyetemet érintő részletes adatokat kért, amit „nem adhat ki az egyetem, mert »egyik egyetem sem adhatja ki a másik három intézmény adatait, nem kommunikálhatnak egymás nevében«, még közadatkérés esetén sem”.

Szél azt írja, azért fordult Merkelyhez adatigényléssel, mert éppen a SOTE rektora kommunikált a többi egyetem nevében, amikor október végén szó szerint azt nyilatkozta: „A négy egyetem rendszeresen egyeztetett adatai alapján a lélegeztetőgépen szinte kizárólag oltatlan, döntően 65 év alatti fiatalok találhatók.”

Ehhez hozzátette, hogy Merkely azt is írta, hogy „a négy orvosképző egyetem Klinikai Központjainak egészségügyi szolgáltatóként járványügyi jelentési kötelezettsége van a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) felé”, és hogy „a közérdekű adatok az NNK-hoz tartoznak”, ők az adatgazdák. Ennek ellenére Szél Bernadett 45 nap után most kapta meg az elutasító választ Müller Cecíliától egy közérdekű adatkérésere. Azt kérte, küldje el neki, hogy „a koronavírussal fertőzöttek, kórházban ápoltak, lélegeztetőgépen levők, valamint a koronavírus-megbetegedéssel összefüggésben elhunytak hány százaléka oltott, illetve oltatlan”.

Müller a válaszában azt írta: „Figyelemmel az Alkotmánybíróság 13/2019 (IV. 8.) AB határozatára, amelyben az Alkotmánybíróság kimondta, hogy az adatkezelő nem köteles adatgyűjtésre, illetve az általa kezelt adatok összevetése útján új, minőségileg más adat, adatsor előállítására, igényét nem áll módomban teljesíteni.”

„Tehát Merkely szerint Müllernél vannak meg az adatok, Müller szerint viszont nála ugyan nincs. Ezt így hogy gondolják?” – teszi fel a kérdést Szél, aki szerint „fix, hogy a járvány elleni védekezést pont az a kóros titkolózás hátráltatja, ami még azokat a védekezést segítő információkat is visszatartja a nyilvánosság elől, hogy a kórházi adatok alapján mennyire véd az oltás a megbetegedéstől”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.