A Szilícium-völgyben vállalt munkát Sebastian Kurz

külföld
2021 december 25., 13:32
comments 3

A bukott kancellár hosszú ideje nem adott hírt magáról. A hónap eleje óta először szenteste twittelt, amikor minden követőjének boldog karácsonyt kívánt.

link Forrás

Kurz azután tűnt el a nyilvánosságból hetekre, hogy le kellett mondania kancellári posztjáról. A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség (WKStA) október elején házkutatást tartott az ÖVP bécsi központjában, a kancellári hivatalban és a pénzügyminisztérium épületében is. Ennek nyomán kormányválság alakult ki, Kurz pedig néhány nappal később bejelentette lemondását a kancellári tisztségről, majd gyanúsítottként is kihallgatták.

A WKStA vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt máig vizsgálódik a kancellár körül: azt próbálják kideríteni, hogy manipulálta-e az ÖVP az Österreich című lapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban Kurz érdekében, és közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket.

Sebastian Kurz 2021- május 11-én, két nappal azelőtt, hogy a korrupcióellenes ügyész gyanúsítottként idézte volna.
photo_camera Sebastian Kurz 2021- május 11-én, két nappal azelőtt, hogy a korrupcióellenes ügyész gyanúsítottként idézte volna. Fotó: PETER KNEFFEL/dpa Picture-Alliance via AFP

Úgy tűnik, a még mindig csak 35 éves ex-kancellár önéletrajzán még nem hagyott nyomot a korrupció gyanúja. A Kronen Zeitung értesülése szerint ugyanis Amerikában kapott állást. A Szilícium-völgy egyik multijánál lesz menedzser Kurz. Már alá is írta a szerződést és hamarosan költözhet San Franciscoba is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.