Megvétózta a lengyel elnök a külföldi tulajdonú tévék ellen hozott médiatörvényt

külföld
2021 december 27., 12:18
comments 4

Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn megvétózta azt a törvényt, ami gyakorlatilag kiszorította volna Lengyelországból a kormánnyal kritikus TVN tulajdonosát, az amerikai Discoveryt. Pedig korábban ő is annak a Jog és Igazságosságnak (PiS) volt a tagja, ami a törvényt kezdeményezte. A vétóról szóló sajtótájékoztatóján Duda azt mondta, többek között egy 1990-es években aláírt, amerikai-lengyel kereskedelmi egyezményt vett figyelembe. Szerinte a tulajdonhoz való jogot is sértené az a kikötés, miszerint 6 hónapon belül meg kellene változtatni a tulajdonviszonyokat. Megemlítette, hogy Lengyelország ismét komoly nemzetközi vitába keveredne, ha elfogadnák a törvényt, ennek pedig nagy ára lenne. Ugyanakkor nem vetette el, hogy a szükség lehet a külföldi tőke korlátozására a médiában. De ezeknek a korlátozásoknak azokra kell vonatkozniuk, akik a jövőben akarnak befektetni Lengyelországban.

photo_camera Fotó: HUSAMEDIN GINA/Anadolu Agency via AFP

Mielőtt a lengyel parlament alsóháza elfogadta volna a javaslatot, több mint száz lengyel városban tüntettek a tervezet ellen, ami szerint a médiaszolgáltatókban az Európai Gazdasági Térségen (EGT) kívüli jogi személyek részesedése nem haladhatná meg a 49 százalékot. Ennek értelmében pedig a Discoverynek el kellett volna adnia a részesedését. A visszaküldött törvény most 60 százalékos többséggel tudnák újra elfogadni, de a kormánypártoknak ehhez valószínűleg nem lesz meg a többsége. (Wyborcza/Tvn24)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.