A kényelmes etológusok álma zajlik Budapest belső területein: egy vad állatfaj a magyar emberek legnagyobb élő- és szaporódóhelyén, Budapesten próbál saját kezdeményezésből háziállattá válni. Ez a faj a vörös róka. Ezt pár éve tudjuk, mostanában azonban meghökkentő módon versenytársa akadt a valódi kutyaformák alcsaládjába tartozó, nagyfülű versenyzőnek: a rozsomákformák alcsaládjába tartozó, egészen apró fülű nyest.

A legfrissebb eset most az éjjel történt, amikor lefekvés előtti sétára vittem a két tacskót, Párnagyilkos Txikit és Lepkeárnyékkergető Minót.

Kedvenc pisilőhelyük, a bokrokkal szegélyezett, lépcsős Kass János utca közepén megálltam egy percre, hogy megnyissak egy Athletic-cikket. Ahogy felnéztem, látom, hogy a lépcsősor alja felől egy marha nagy nyest közelít. Van összehasonlítási alapom, ez a példány a nyestek valóságos Völner Pálja volt.

Nem volt ideges, még csak izgatott sem. Lazán, szinte tánclépésben, jellegzetes "rám írták ki a közbeszerzést, a másik induló meg eleve a kertészem"-járással közelített.

És közelített.

És közelített.

Láthatólag nagyon kíváncsi volt a kutyákra, miközben kábé annyira tartott tőlük, mint egyszeri fideszes a legfőbb ügyésztől. Már nem volt messzebb öt méternél, de a tacskók még mindig nem vették észre. Aztán három méternél mégis. Úgy keltek életre, mint az egyszeri ellenzéki képviselő a Facebook live-ozó asszisztense láttán.

A nagy őrjöngésben Txiki hirtelen kirántotta a fejét a túl lazára hagyott nyakörvből és Hadházy Ákos-i lendülettel a nyest után vette magát. Mi meg őutána, a hisztérikusan rikácsoló Minóval. Arra számítottam, hogy a nyest bebújik lakhelye, a Vasas-pálya kerítésén, a Txiki meg utána, aztán várhatom, míg valamikor előkerül a fél Városmajor méretű területről. De nem ez történt. A Vadorzó utcára leérve ugyanis azt láttuk a hozzám hasonlóan meglepett Minóval együtt, hogy a nyest a biztos menekülés helyett a Txikit hecceli. Egy ötven méteres szakaszon fel-alá futkározott az őt izgalomtól remegve követő tacskó előtt, láthatóan szándékosan visszafogva magát, hogy 2-3 méternél jobban sose előzze meg a kutyát. Minóka hangosan vonyítva szirénázott, Txiki egyre dülledtebb szemmel rohant, én meg úgy forgattam a fejem, mint valami teniszmeccsen. Amikor elkocogtak előttünk, a nyest minden alkalommal rám nézett, hogy látom-e, milyen jó a buli. Miután minden lakót felébresztettünk, a nyest elégedetten két lábra állt, visszavigyorgott a nyakába lihegő kutyára, aztán két villámgyors ugrással eltűnt a kerítés túloldalán, hogy elmesélje a spanoknak, milyen menő új haverja lett.

Itt tartunk most, ha fejlemény történik a nyest-kutya-ember koordináta-rendszerben, azonnal jelentkezem.