Rendőr jelenlétében pakolták össze Rómában Homonnay Gergely cuccait

POLITIKA
2022 január 04., 14:26
comments 5

Kedden napközben az olasz rendőrséggel egyeztetett és Homonnay Gergely bérelt lakásában pakolta össze a január 1-én Rómában egyelőre tisztázatlan körülmények között meghalt ellenzéki aktivista személyes tárgyait Homonnay ügyvédje.

Marczingós László a 444-nek arról beszélt, hogy a nyomozókkal való egyeztetés után arra kéri az ügy iránt érdeklődőket, hogy ne vegyék készpénznek az ügy alapvető körülményeiről olasz újságcikkek alapján a magyar sajtóban megjelenteket sem.

Azt azonban a nyomozásra tekintettel nem volt hajlandó elárulni, hogy a hírek pontosan melyik elemére gondol. Annyit azért elmondott, közel sem tiszta még, hogy ki volt ott a klubban az aktivista halála előtt, illetve tisztázatlanok a megtalálásának körülményei is.

(A Corriere de la Sera arról írt, hogy Homonnayt egy olyan római privát klub törökfürdőjében találták meg eszméletlenül január elsején, délelőtt, ahol egy ideje tag volt, és ahová hajnali 5 tájban érkezett. A cikk szerint a magyar íróra egyedül, ruhátlanul találtak rá. A lap úgy tudja, hogy Homonnay - akit a megtalálása után már nem tudtak újraéleszteni - egy másik férfival érkezhetett, és az öltözőben a cuccai között állítólag ismeretlen port és fiolákban folyadékot találtak, ezért azt is vizsgálják, hogy ezek drogok voltak-e, és hozzájárultak-e a halálához.)

Hétfőn az ellenzéki aktivistával korábban személyes baráti viszont ápoló Marczingós nyilatkozta azt a 24.hu-nak, hogy “tudomása és tapasztalatai szerint” a nemrég rákból felgyógyult Homonnay évek óta “teljesen tiszta volt”, és komolyan vette az egészséges életmódot. Hasonlót írt a meghalt aktivista nővére a Facebookon.

Marczingós lapunknak kedden azt mondta, hogy az olasz hatóságok az ügyet „nagyon komolyan veszik”, és abban ennek megfelelően komoly vizsgálat indult, ügyészi felügyelet alatt. Homonnay bérelt lakásába is egy rendőrrel együtt mehettek be, aki egyenként ellenőrzött minden egyes személyes tárgyat, amit az ügyvéd és segítői összepakoltak, hogy hazaszállítsák azokat a családnak.

Homonnay macskáját, az irodalmi hősként is híressé vált Erzsit is felpakolták, ő az elhunyt egyik macskás ismerőséhez fog kerülni.

Homonnay testének hazahozataláról, ami a boncolás után történhet meg, még nincsenek konkrétumok.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.