Ha nem sikerül megállítani a dőlését, hamarosan nem megy majd a lift és a csatornázás a San Francisco-i luxusfelhőkarcolóban

január 11., kedd 7:52
7

Évről évre süllyed és mintegy 7,6 centivel dől meg a Millenium Tower nevű felhőharcoló San Franciscóban, és a mérnökök versenyt futnak az idővel, hogy helyreállítsák az épületet, írja az AP amerikai hírügynökség.

Ha nem sikerül valahogy megállítani a folyamatot, az 58 emeletes, luxuslakásoknak otthont adó épületben pár éven belül nem lehet majd használni a lifteket és a csatornázást, közölte a felhőharcolóval foglalkozó mérnök, Ron Hamburger.

Fotó: JUSTIN SULLIVAN/Getty Images via AFP

Hamburger múlt héten vett részt a városi önkormányzat meghallgatásán, ahol elmondta, hogy az épület továbbra is biztonságos, ugyanakkor 18 acéloszlopot lenne érdemes beépíteni az alapzatába, ezzel ugyanis nemcsak megállíthatnák a dőlést, de akár részben vissza is fordíthatnák az elmúlt évek dőléseit.

„Az épület továbbra is évente körülbelül fél centiméteres ütemben süllyed, és évente körülbelül 7,6 centiméteres ütemben dől"”- mondta a felügyelőknek a múlt héten. Az épületet nagy hírverés közepette adták át 2009-ben, a 419 lakását villámgyorsan eladták. Több ismert gazdag ember, például a 49er korábbi játékosa, Joe Montana, egy híres befektető, Tom Perkins vagy a Giants játékosa, Hunter Pence is vásárolt itt lakást.

De 2016-ra kiderült, hogy az épület már 40 centiméternyit süllyedt a puha talajba és emellett meg is dőlt: 5 centiméteres dőlést okozva az alapnál és 15 centiméteres dőlést a tetején. A lakók beperelték a kivitelezőt és a tervezőket.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt