Rálőtt az embercsempészek autójára egy katona a határkerítés közelében

határ
január 17., 10:36
comments 3

Múlt szombat hajnalban két ukrán férfi Ruzsa külterületén egy magyar rendszámú autóval közlekedett, amikor egy honvéd járőr igazoltatni akarta őket. A két férfi a jelzés ellenére tovább hajtott, ezért a járőr több lövést is leadott a kocsira.

Az ukránok ezután mégis megálltak, majd a kocsiból menekülve átszálltak egy másik gépkocsiba, amit román társaik előfutóként vezettek. A nyomozó hatóság menekülésük ellenére rövid időn belül elfogta a négy elkövetőt, akiket előállított, majd őrizetbe vett.

Az embercsempészek kocsijából 7 utas került elő, akik szír állampolgárnak vallották magukat. Korábban ismeretlen személy segítségével, meg nem engedett módon lépték át a szerb-magyar országhatárt. Az illegális határátlépők sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét igazolni nem tudták, és ezzel az őket szállító gyanúsítottak is tisztában voltak.

Az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárásban a járási ügyészség a szökés, elrejtőzés ténye illetve veszélye, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt kezdeményezte a gyanúsítottak letartóztatását. (Ügyészség)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt