Szijjártó: Nagyon fontos lenne, hogy a paksi bővítéshez szükséges minden engedélykérelem március végéig elkészüljön

POLITIKA
2022 január 17., 20:42

„Azon vagyunk természetesen,” válaszolta Szijjártó Péter a paksi tévében arra a kérdésre, hogy tartható-e az atomerőmű bővítésének eredeti menetrendje. Igaz, 2014-ben Lázár János a paksi bővítés bejelentésekor a kormány nevében még azt ígérte meg, hogy 2023-ban az első blokk már áramot fog termelni. Jelenlegi kormányzati tervek már arról szólnak, hogy a két új blokk 2029-ben és 2030-ban lép majd üzembe. Szijjártó elmondta, hogy bár decemberben járt Budapesten, január végén ismét Magyarországra látogat Alekszej Lihacsov, a Roszatom elnöke.

„Az a megállapodásunk, hogy ennek a hónapnak a végére létrejön egy olyan ütemterv, ami a következő hónapok feladatait felvázolja. Szeretnénk, hogy márciusig minden engedélykérelem beadásra kerüljön,”

mondta. A külügyminiszter szerint ha az orosz fél ezt teljesíti, akkor megoldható, hogy még az első félévben "az előkészítési fázisból a létesítési fázisba lépjen át ez a beruházás, nagyon fontos lenne."

link Forrás
Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.