„Schadl György diplomata útlevele 2022. január 3-i dátummal azonnali visszavonásra került” - válaszolta hétfőn küldött kérdésünkre a Külügyminisztérium.
A Völner-Schadl-ügy nyomozati iratairól szóló sorozatunk második részében megírtuk, hogy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökénél, Schadl Györgynél diplomata útlevelet is találtak a rendőrök, amikor november 5-én elfogták a reptéren.
Vallomásában azt mondta, azért kapott ilyen útlevelet a külügytől, hogy a járvány alatt nemzetközi konferenciákra járhasson. A minisztérium nem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy milyen indokkal adtak Schadlnek diplomata útlevelet.
Schadl elfogásakor éppen Dubajba tartott a felesége társaságában, akinek szintén volt diplomata útlevele. A végrehajtói kar elnöke vallomásában ragaszkodott hozzá, hogy nem szökni próbáltak.
Frissítés (13:06): A külügyminisztérium újabb kérdésünkre elárulta, hogy Schadl feleségének diplomata útlevelét is visszavonták január 3-án.
Az ügyészség gyanúja szerint Schadl éveken át, rendszeresen adott át kenőpénzt Varga Judit igazságügyi miniszter helyettesének, Völner Pál államtitkárnak, aki vállalta, hogy bizonyos ügyekben Schadl kérésének megfelelően fog eljárni. Ezek a kérések részben végrehajtói pályázatokra, kinevezésekre vonatkoztak, mivel Völner 2019 augusztusától tavaly októberig miniszteri biztosként felelt ezért a területért.
A birtokunkban levő nyomozati iratok alapján Schadl számos más ügyben működött együtt Völnerrel, a rendőrség által lehallgatott telefonbeszélgetéseikben pedig teljes nyíltsággal beszéltek bizniszeikről.
Sorozatunk első részében bemutattuk, hogyan intézett Schadl egyetemi vizsgákat Völner egyik rokonának és Rogán Antal kabinetfőnökének is.
A jogi diplomához hosszú és gyötrelmes út vezet, legendásan sokat kell biflázni. Aki jóban volt Schadl Györggyel, a végrehajtói kamara elnökével, annak viszont minimális tudás is elég volt. Vagy oda se kellett ballagnia. És még a vizsgára jelentkezést is elintézték neki.
Völner Pál és Schadl György olyan nyíltan egyeztettek telefonon a kenőpénzről és az üzletekről, mintha egyáltalán nem féltek volna a lebukástól. Volt, hogy Schadl egyenesen a minisztériumhoz, máskor Völner ügyvédi irodájába vitte a pénzt, egy ital kíséretében. Sorozatunk második része.