Bedrogozva, 180-nal, egy pótkerékbe ültetett gyerekkel a hátsó ülésen menekült a rendőrök elől

bűnügy
2022 január 24., 08:05
comments 2

Egy férfi 2020 szeptemberében a Kecskeméti Járási Ügyészség közleménye szerint úgy menekült a rendőrök elől autójával, hogy közben be volt drogozva. A vádirat szerint 180 km/órás sebességgel menekült a rendőrök elől, sokszor úgy, hogy a szembesávban haladt, emiatt több autónak le kellett húzódnia.

A férfi, aki a vád szerint extasyt és dizájner drogot fogyasztott, nem egyedül ült az autóban, ott volt vele barátnője és annak gyereke is, akit gyerekülés helyett a hátsó ülésre tett pótkerékbe ültettek.

A férfit végül elfogták, kiderült, hogy nemcsak ő fogyasztott drogot, de barátnője is, utóbbi melltartójában pakettbe csomagolt dizájner drogot is találtak.

Az ügyészség a büntetett előéletű férfi ellen kábítószer birtoklás, új pszichoaktív anyaggal visszaélés és bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt indítottak eljárást, barátnője ellen pedig bűnpártolás és kábítószer-birtoklás miatt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.