Debrecen ingyen átadja a repterét üzemeltető cég többségét az államnak

POLITIKA
2022 január 27., 17:45

A magyar állam már a következő hónapban megszerezheti a debreceni repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. 51 százalékos tulajdonrészét, az önkormányzat térítésmentesen adja át a többségi üzletrészt - döntött csütörtökön a a város közgyűlése.

Papp László, a város fideszes polgármestere elmondta, hogy a repülőtér stratégiai fontosságú a város számára, az állam korábban is támogatta a légikikötő fejlesztését, ezáltal válhatott az 2019-re a térség legforgalmasabb repülőterévé, megelőzve Kassát és Nagyváradot. 2020-ban például a kormány több száz milliós támogatást adott a reptérnek a koronavírus miatt.

A polgármester szerint azonban a jövőben olyan léptékű fejlesztéseket terveznek, amelyek nem valósíthatók meg komoly állami szerepvállalás nélkül. 2,4 milliárd forintból új tűzoltólaktanyát építenek, speciális repülőtéri tűzoltók állnak munkába, és megkezdődik az új kifutópálya tervezése. Cserélni kell a repülőtér navigációs rendszerét, de azt csak az új kifutóval együtt lehet megvalósítani, ami önmagában tízmilliárdos beruházás. Ilyen nagyságrendű fejlesztést az önkormányzat nem tudna finanszírozni.

De az állam csak a repülőteret működtető cégben szerez többségi tulajdont, a repülőtéri terület, infrastruktúra továbbra is teljes mértékben önkormányzati tulajdonban marad. Az előterjesztést az önkormányzati képviselők nagy többséggel fogadták el. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.